Börtönbüntetésre ítélték a biztosítási csalásban résztvevő volt NBA-sztárt

A manhattani szövetségi bíróság 18 hónap börtönbüntetésre ítélte Will Bynumot, a Detroit Pistons korábbi játékosát, biztosítási csalás miatt – jelentette az NBC.

Will Bynum, aki hat idényt töltött el a Detroit Pistons csapatában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA), a Golden State Warriors csapatában debütált 2005-ben, és 2014-ig játszott a ligában. A washingtoni időszakát követően fejezte be pályafutását a legmagasabb szinten.

Az NBA-ben eltöltött ideje alatt összesen 360 alapszakasz mérkőzésen lépett pályára, ahol átlagosan 8,1 pontot, 3,3 gólpasszt és 1,6 lepattanót ért el.

Bynumot és több mint 20 embert, köztük több korábbi NBA-játékost, biztosítási csalásban való részvétel miatt ítéltek el. A csalás során a játékosok hamis fogászati és orvosi számlákat nyújtottak be a liga által létrehozott alaphoz.

A bíróság novemberben hozta meg az ítéletet Bynum ügyében, amely szerint őt 18 hónap börtönbüntetésre ítélték, és kötelezték a 182 ezer dolláros (körülbelül 67 millió forint) összeg visszafizetésére, valamint ugyanekkora összegű büntetés megfizetésére.

Bynum a bírósági dokumentumok szerint más korábbi NBA-játékosokkal együttműködve követte el a csalást. Terrence Williams-t tíz év börtönre, Keyon Doolingot pedig 30 hónapra ítélték el hasonló bűncselekményekért.

A vád szerint Bynum hamis számlákat kapott egy másik volt NBA-játékostól, amelyek egy Los Angeleshez közeli csontkovács 200 ezer dollár értékű orvosi szolgáltatásairól szóltak, azonban ezek a kezelések soha nem történtek meg.

A tárgyaláson Bynum beismerő vallomást tett, az ügyészség azonban hamis tanúzást és az igazságszolgáltatás akadályozását is rója fel neki.

Damien Williams amerikai ügyész a sajtóközleményében hangsúlyozta, hogy Bynum "eskü alatt hazudott az esküdtszéknek", és az ítélet egyértelmű üzenetet küld, hogy börtönbüntetésre számíthat az, aki csalni próbál vagy akadályozza az igazságszolgáltatást.