Klujber Katrin: Hihetetlen volt, hogy megcsináltuk és kijutottunk

Klujber Katrin szerint a magyar női kézilabda-válogatott játékosai egyszer sem csüggedtek a debreceni olimpiai selejtező során, ezért voltak képesek tornagyőztesként kvótát szerezni.

A Ferencváros jobbátlövője az M4 Sport Kézilabda magazinjában beszélt arról, hogy az elmúlt időszakban sok kérdőjel merült fel bennük a teljesítményükkel és eredményeikkel kapcsolatban, mivel a legutóbbi világbajnokságon csak a tizedik helyet szerezték meg, de a csapatot sokan támogatták és hitték, hogy képesek lesznek a felállásra és a sikeres szereplésre.

"Sokat foglalkoztunk a mentális résszel, sokkal többet beszélgettünk egymással. Ennyi kommunikáció még nem volt közöttünk, ez is hozzájárult, hogy ilyen sikert értünk el" – mondta Klujber.

A válogatott a debreceni tornán először Nagy-Britanniát győzte le 49-11-re, majd Svédország ellen aratott 28-25-ös győzelmet, végül pedig 37-28-ra verte Japánt a Főnix Arénában. Klujber kiemelte, hogy a svédek elleni mérkőzésen a magyar csapat egy percig sem adta fel, és bár a svédek többször is egyenlítettek, a magyarok kitartása meghozta a győzelmet.

A csapat tagjai a torna előtt megbeszélték, hogy a hazai pálya és a jól összeállt csapat miatt miért is ne sikerülhetne a kvótaszerzés. A sikeres selejtező után pedig arra a következtetésre jutottak, hogy ha képesek ilyen játékot nyújtani, mint a svédek ellen, akkor nincs olyan ellenfél, akit ne tudnának legyőzni.

"Még mindig kiráz a hideg, és ez még néhány napig így lesz, mert úgy gondolom, egy sportolónak a nagy álma, hogy kijusson az olimpiára. Hihetetlen volt, hogy megcsináltuk és kijutottunk, de a pénteki mérkőzésen olyan lendületet kaptunk el és olyan önbizalmat gyűjtöttünk, hogy megállíthatatlanok voltunk vasárnap" – mesélte a junior világbajnok átlövő, aki Debrecenben 23 góljával a magyarok legeredményesebb játékosa volt.

Klujber hozzátette, hogy korábban nem mindenki volt fizikálisan tökéletes állapotban, de ez a helyzet javult, és a védekezésük is fejlődött. Füzi-Tóvizi Petra és Papp Nikoletta védőpáros az edzéseken is jól működött, és a mérkőzéseken is kemény védekezést mutattak.

A gólok és gólpasszok számán és eloszlásán is látszott, hogy mindenki mindent megtett a sikerért. A svédeket extra játékkal győzték le, Golovin Vlagyimir szövetségi kapitányi időszakának eddigi legjobb mérkőzésén, a japánok elleni találkozón pedig szorosabb meccsre számítottak, de örültek, hogy végül könnyedén nyertek.

"A videókon sokkal gyorsabbak voltak, mint amit a pályán tapasztaltunk. Ellenünk meglepően lassabbak voltak" – jegyezte meg Klujber a japán csapatról.

Klujber elárulta, hogy még nem sikerült teljesen felfogniuk, hogy a 2021-es tokiói olimpiával ellentétben idén már szurkolók is lehetnek a csarnokban, és sokan mondták nekik, hogy ez lesz az igazi olimpia. Nagy várakozással tekintenek az esemény elé, hiszen Európában rendezik, és a férfiválogatott is kijutott, így együtt lehetnek a mezőnyben.

Az olimpiai csoportok sorsolását kedden 17 órától rendezik Párizsban.