Az Európai Parlament migrációs paktuma és annak következményei

Az Európai Parlament által elfogadott úgynevezett migrációs paktum értelmében azoknak az országoknak, amelyek nem kívánnak migránsokat befogadni, személyenként 20 ezer eurót kell fizetniük.

Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója szerint a paktum jelentős változásokat hozhat a jogi környezetben, de földcsuszamlásszerű átalakulás nem várható. A kötelező kvótaelosztást kötelező szolidaritás váltja fel, ami három opciót kínál a tagállamoknak: menedékkérők befogadása, pénzügyi kompenzáció fizetése vagy képesség növelő projekt finanszírozása a frontállamban. A harmadik opció feltételei azonban nem egyértelműek, és a frontországnak kell kérnie a támogatást.

A határvédelem terén bevezetésre kerül egy előszűrési mechanizmus, amely eldönti, hogy a menedékkérő beléphet-e az EU területére. A közép-mediterrán útvonalon azonban ez a mechanizmus értelmezhetetlen, mivel ott nincs "külső határ". A kitoloncolási mutatók alacsonyak, és a határokon lefolytatott eljárásokban sok a kivétel. A tranzitzónák, mint Magyarország esetében, már nem alkalmazhatók az Európai Bíróság döntése miatt.

Ha egy menedékkérő kérelmét elutasítják, a hazatoloncolás előtt számos akadály áll, és az új jogszabály nem nyújt ebben segítséget. A kitoloncolás elsődleges feltétele, hogy legyen olyan állam, amely befogadja a kitoloncolt személyt, de a gyakorlatban ezek az előzetes megállapodások hiányoznak vagy nem működnek.

A kitoloncolás végrehajtása továbbra is a tagállamok felelőssége marad, és az EU minimális támogatást nyújt a menekültügyi eljárásokhoz. Az EU külső határvédelmében nem várható jelentős változás, a tagállamoknak kötelezettségük foglalkozni a területükre érkezőkkel. Az új paktum nem zárja be a jelenlegi rendszer kiskapuit, és az előszűrő vizsgálatok gyakorlati megvalósítása is kérdéses.

Az új szabályozás szerint a kötelező szolidaritás két tényezőre épül: a kvótaelosztásra és a menekültügyi eljárásokhoz szükséges bürokratikus kapacitásra. Magyarországnak például 8.000 menekültügyi eljárást kellene lefolytatnia, ami évi 32 ezer kérelem elbírálását jelentené. Jelenleg azonban Magyarországon nincsenek meg a szükséges kapacitások, de a rendszer bővíthető.

A harmadik országokkal kötött megállapodások, mint a „kapuőr” államok bevonása, jelentős terhet vehetnek le az európai államokról. Ezek a megállapodások már korábban is léteztek, és jelentős tömegeket tartanak vissza, mint például Egyiptomban és Törökországban. Az EU-val szembeni zsarolási potenciál is megjelenik ezekben az egyezményekben.

Az olasz-albán egyezség egy új típusú megállapodás, amely lehetővé teszi a menekültek Albániába szállítását a nemzetközi vizeken történő feltartóztatás után. A gyorsított eljárásban kiszűrik, kinek van esélye a menekültstátuszra, de a nemzetközi védelemre nem jogosultak sorsa kérdéses.

Az Európai Bizottság számára kulcsfontosságú a paktum elfogadása, amely Ursula von der Leyen személyes ígérete volt. A jogszabályalkotási folyamat lassú volt, de a választások előtt felgyorsult. A nagy tagállamok, mint Németország és Franciaország, saját bevándorlási rendszerüket szigorítják, miközben uniós szabályozással kötik meg a saját kezüket.

Az EU menekültügyi politikájának legnagyobb kihívása a határok és a befogadás szabályainak egyértelmű meghatározása. A kommunikáció hiánya és a gyakorlati kivitelezés zűrzavart okoz, és a paktum nem hoz tisztább helyzetet. Az illegálisan érkezők tudják, hogy ha egyszer bejutottak, szinte biztosan nem lesznek kitoloncolva.