Szerbia az ENSZ Biztonsági Tanácsába kívánkozik

Alekszandar Vucsics szerb elnök bejelentette, hogy amennyiben az ENSZ Közgyűlése elfogadja a srebrenicai népirtás emléknapjáról szóló határozatot, Szerbia aznap még bejelenti csatlakozási szándékát az ENSZ Biztonsági Tanácsába nem állandó tagként.

Vucsics szerint ez azért fontos, mert így Szerbiának lehetősége nyílna a szerbek ellen elkövetett népírtásokat is napirendre tűzni az ENSZ-ben. Az elnök különösen azokra a népirtásokra hívta fel a figyelmet, amelyek Szerbia területén, Kragujevacon, Kraljevóban, Jajinciben és Jasenovacon történtek, de kijelentette, hogy nem fogja megnevezni, hogy ezekért ki a felelős.

Az ENSZ Közgyűlése májusban szavazhat a srebrenicai népirtás emléknapjáról szóló határozattervezetről, amely július 11-ét nyilvánítaná az 1995-ös srebrenicai népirtás nemzetközi emléknapjává. Vucsics felháborodását ez a tervezet váltotta ki, és válaszként jelentette be Szerbia BT-be való jelöltetési szándékát.

A szerb elnök szerint bár kevés az esélye annak, hogy Szerbia győzni fog, de az eredmény meglepő lesz, és kiderül, hogy a világ szabadságszerető népei milyen ellenállást képesek kifejteni. Vucsics hozzátette, hogy Szerbia zászlaja népszerű a szabadságszerető embereknél, és az emberek nem akarják többé homokba dugni a fejüket.

Vucsics szerint Szerbia meggyőző fölénnyel győzi le a két kelet-európai NATO-tagállamot, amelyek szintén jelezték, hogy pályáznak a BT nem állandó tagjának tisztségére. A szerb elnök különmegbízottjaként Vuk Jeremic átadja a szerb államfő levelét az ENSZ főtitkárának.