Magyar diákok által felbocsátott miniműholdak

Üdítősdoboz-méretű műholdakat lőttek fel magyar diákok idén áprilisban a CanSat-verseny 2024 keretében. A Magyar Asztronautikai Társaság által szervezett versenyen 48 középiskolás csapat vett részt, akik több mint fél éven át készítették elő saját fejlesztésű eszközeiket.

A CanSat egy Európai Űrügynökség (ESA) által szervezett bajnokság, amelynek első fordulói a nemzeti versenyek. A legjobb csapatok meghívást kapnak Hollandiába, az Európai Űrügynökség Technológiai Központjába, ahol részt vehetnek egy speciális programon. A versenyen részt vevő műholdak, bár kicsik, de valós tudományos méréseket végeznek több mint 1 km magasságban.

Dr. Ferencz Orsolya, az űrkutatásért felelős miniszteri biztos nyitotta meg a döntőt, amelynek helyszínét a Magyar Honvédség biztosította a tatárszentgyörgyi lőtéren.

A verseny győztese a váci CapySat csapata lett, amely a VSZC Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium diákjaiból áll. Az ő műholdszimulációjuk gyűjtötte a legtöbb és legérdekesebb adatot az ereszkedés során. A nyertes csapat, valamint három másik különdíjas csapat is lehetőséget kap arra, hogy egy 2025-ben felbocsátásra kerülő valódi műholdra tervezzenek és készítsenek egy-egy panelt.