Az EU-ban tarolnak a kevésbé népszerű böngészők

Az Európai Unióban a digitális piacokról szóló jogszabály (DMA) életbe lépése óta az eddig kevésbé ismert böngészők piaci részesedése jelentősen növekedett, míg az Apple Safari böngészője veszített a népszerűségéből.

Az Európai Unióban március elején lépett életbe a digitális piacokról szóló jogszabály, amelynek célja, hogy a kisebb vállalatok és fejlesztők egyenlőbb esélyekkel versenyezhessenek a nagyobb cégekkel a piaci részesedésért. Az első adatok szerint a DMA hatékonyan működik, hiszen az Unión belül az eddig kevésbé ismert internetes böngészők piaci részesedése növekedett, míg az Apple-féle Safari éppen veszített a felhasználók körében.

Az EU még 2022-ben szavazta meg a DMA-t, amely szabályozza az online tartalomközvetítő platformok "kapuőr" szerepét, és több nagy vállalatot, köztük az Apple-t és a Google-t, változtatásokra kényszerített. Az Apple például engedélyeznie kellett, hogy az iPhone-okra és iPadekre harmadik feles alkalmazásboltokból is lehessen appokat letölteni, és a felhasználóknak szabad alapértelmezett böngészőválasztást kell kínálniuk.

Az iOS 17.4 vagy újabb verzióját futtató készülékek frissítése után a felhasználóknak egy felugró ablakban kell dönteniük, hogy a Safari marad-e az alapértelmezett böngészőjük, vagy másikra váltanak. A Reuters jelentése szerint sokan választottak alternatív böngészőt.

Bejött az EU tervének a hatása

A ciprusi székhelyű Aloha Browser márciusban 250 százalékkal növelte az EU-beli felhasználóinak számát. A vállalat adatvédelmi fókuszú böngészőként pozicionálja magát, és előfizetéses rendszerrel kerüli el a hirdetések tolakodó jellegét. Az EU a DMA hatására a második legnagyobb piaccá vált az Aloha számára. Az amerikai DuckDuckGo, a norvég Opera, a norvég Vivaldi, a német Ecosia és az amerikai Brave is növekedésről számoltak be az EU-ban.

Jan Standal, az Opera alelnöke szerint az EU-ban jelenleg rekordszámú felhasználóval rendelkeznek. Az Apple Safari böngészőjének veszteségei valószínűleg az iPhone felhasználók váltásából adódnak, mivel az EU-ban az iPhone-ok piaci részesedése nagyobb, mint a Google Pixel készülékeké.

Az EU és az Apple közötti feszültség továbbra is fennáll

Az EU és az Apple közötti kapcsolat nem felhőtlen, az Unió törekvései miatt az iPhone 15-ös modellek már USB-C csatlakozóval érkeznek, és az iOS 17.4 frissítések is a szabályozásoknak való megfelelés érdekében kerültek bevezetésre. Az EU 712 milliárd forintra bírságolta az Apple-t, mert állítása szerint az vállalat korlátozta a Spotify és más zenei streamingszolgáltatók előfizetési lehetőségeiről való tájékoztatást, ezzel hátráltatva a zenei streamingpiac fejlődését. Az Apple fellebbezett és védekezik, állítva, hogy az App Store-nak köszönhető a Spotify sikeressége. Az EU további nyitottságot szeretne az iOS rendszerben, például a felhasználóknak több szabadságot adva az alapértelmezett alkalmazások cseréjében, ami ellentétes az Apple alapelveivel.