Ezekben a színekben pompázhat az iPhone 16

Bár a megjelenésig hónapok vannak hátra, már most sokat tudni az Apple idei csúcskategóriás készülékeiről, amelyek között az iPhone 16 és az iPhone 16 Plus is helyet kapnak.

Az Apple a 2024-es évben négy új készüléket tervez bemutatni, amelyek az iPhone 16, az iPhone 16 Plus, az iPhone 16 Pro és az iPhone 16 Pro Max modellek lesznek. Az iPhone SE-re idén már nem kell számítani. Külsőleg az iPhone 16 és az iPhone 16 Plus az elődökkel fog hasonlítani, kivéve a kameraszigetet, amely ovális formát kap a jelenlegi négyzetalakú dizájn helyett.

A két alapmodell újítása közé tartozik a tavalyi iPhone 15 Próban debütált Művelet gomb, valamint egy új gomb is, amely a készülékek jobb oldalán, a bekapcsoló gomb alatt helyezkedik majd el, és amellyel azonnal elindítható lesz a kamera app.

A színek terén is várhatóak újdonságok: az iPhone 16 és az iPhone 16 Plus fekete, kék, rózsaszín, sárga és zöld színek mellett fehér és lila színben is elérhető lesz. Ezáltal összesen hét színvariánsban lesznek kaphatók a készülékek, ami az Apple eddigi legszélesebb színpalettáját jelentheti. A színek árnyalatairól is érkeztek információk, melyek szerint az idei színek erőteljesebbek lesznek, mint a tavalyiak.

Az iPhone 16-os széria bemutatójára az év második felében kerülhet sor.