Egy rakat új fejlesztést kapnak a windowsos számítógépek

Heteken belül megérkezhet a felhasználókhoz a Windows 11 idei eddigi legnagyobb frissítése, amely számos régóta várt funkciót hoz el az operációs rendszerbe, többek között a felturbózott fájlkezelőt is.

A Microsoft által 2021-ben piacra dobott Windows 11 aktuális verziója eddig csak kisebb finomhangolásokon esett át, azonban az év második felében érkező 24H2-es frissítés számos apró, de hasznos újdonságot tartogat, amelyek megkönnyítik a felhasználók mindennapi munkáját.

Az új frissítésben az egér jobb gombjával az asztalra kattintva egy enyhén újratervezett menü jelenik meg, ahol a gyorsműveletek, mint a vágás, másolás vagy beillesztés, szöveges jelzéssel kerülnek a felugró ablak tetejére, így könnyebben érthetővé válnak a műveletek.

A fotósok számára is kedvező változásokat hoz a frissítés, lehetővé téve a képek metaadatainak módosítását JPG és PNG formátumok esetében egyaránt.

A Fájlkezelőbe integrált Copilot funkcióval a felhasználók mesterséges intelligencia segítségével összegezhetik a fájlok tartalmát vagy fotók esetében módosíthatják azokat, egyszerűen a jobb egérgombbal történő kattintással és a Copilot lehetőség kiválasztásával. Ez a fejlesztés hasonlít az Apple által tervezett Safari böngészőbe integrált MI-alapú „böngészési asszisztenshez”, amely a MacRumors és Nicolás Álvarez nyomán kiszivárgott információk alapján az iOS 18 egyik újítása lehet, és amely a Microsoft Edge böngésző Copilot-integrációjához hasonlóan működhet.

Az új verzió egy másik hasznos funkciója, hogy lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy automatikusan átnevezzék azokat a fájlokat, amelyeket egy olyan mappába másolnának, ahol már létezik azonos nevű dokumentum, ezzel időt megtakarítva.

A Windows 11-re érkező 24H2-es frissítés pontos megjelenési dátuma még nem ismert, de a bétatesztelői csatornákon már hozzáférhető. Az Apple esetében az iOS 18 fontos változásokat hozhat, és egy sor mesterséges intelligenciára épülő funkció érkezhet az iPhone-okra, amelyekről várhatóan a június 10-én kezdődő fejlesztői konferencián, a WWDC-n rántják le a leplet.