Lehet-e országszakadás a flamand szeparatisták sikeréből?
Belgiumot egy kényszerházasságnak látja az ország legnépszerűbb pártjának vezetője, aki szerint Vallóniának és Flandriának – felnőttek módjára – el kellene válniuk. A júniusi választásokon esélyes etnoregionális párt a Belgium kettészakítását tűzte ki célul, amely ígéret a bevándorlásellenes közhangulat miatt népszerű. Felmerül a kérdés, hogy a párt képes lesz-e kitörni a politikai karanténból, amelybe a hagyományos pártelit szorította, vagy újabb, elhúzódó koalíciós tárgyalások elé néz az ország.
Belgiumban a június 9-i európai parlamenti választások mellett szövetségi és regionális választásokat is tartanak, ahol hat kormány alakul majd. A különböző nyelvi, etnikai és földrajzi területeken élők eltérő pártokra szavaznak, így egyértelmű győztes kihirdetése nehezen várható.
A legbefolyásosabb erőként egy flamand szecesszionista párt tűnik fel, amelynek célja Belgium két részre szakítása. Tom Van Grieken, a Flamand Érdek (Vlaams Belang) vezetője szerint Belgium egy kényszerházasság, és ha valamelyik fél válni akar, azt felnőttek módjára meg kell beszélni. A párt Flandriában és szövetségi szinten is a legnagyobb parlamenti frakciót kaphatja, és az EP-be is a legnépesebb belga delegációt küldheti.
Belgium aszimmetrikus szövetségi alkotmányos monarchia, három hatalmi szinttel: szövetségi, regionális és nyelvi. Három fő területből áll: Flandriából, Vallóniából és a hivatalosan kétnyelvű Brüsszelből. Mindhárom régió saját parlamenttel és kormánnyal rendelkezik, és az ország három nyelvi-kulturális közösségre is tagolódik: flamand, vallon és német közösségekre.
A régiók és közösségek hatásköreit folyamatosan bővítették, a szubszidiaritás elve alapján. A közösségek az oktatás, kultúra és egészségügy, míg a régiók az ipar, mezőgazdaság és lakhatás területén tevékenykednek. A belga szubnacionális entitások még nemzetközi megállapodásokat is köthetnek.
A belga történelem során mindig jelen volt a nyelvi megosztottság. A 19. században a déli tartományok fejlettebbek voltak, de a 20. századra a flamandok ki kellett harcolniuk a nyelvi egyenjogúságot. A hatvanas évekre Flandria gazdaságilag megelőzte Vallóniát, és a flamandok már csak a szakítást követelik. A szecesszionisták szerint a függetlenség gazdasági, politikai és kulturális előnyökkel járna.
A flamand szeparatizmust két politikai tömb képviseli: a mérsékelt jobboldali Új Flamand Szövetség (N-VA), amely államreformot sürget, és a jobbra helyezkedő Flamand Érdek, amely a teljes függetlenséget támogatja. A Politico szerint a flamand nacionalisták együttes támogatottsága 46 százalék.
A Flamand Érdek bevándorlásellenes politikája miatt népszerű, és ha az első helyen végeznek a választásokon, megszerzik a koalíciós partner kiválasztásának jogát. Ugyanakkor a cordon sanitaire miatt, amely körbezárja őket, valószínűleg nem lesznek képesek országos szinten diktálni a tempót.
A flamand nacionalisták sikere újabb hosszú kormányalakítási folyamatot indíthat el, mivel a hagyományos pártok elutasítják az együttműködést velük. A jelenlegi De Croo-kormány, amelyet a Vivaldi-koalíciónak hívnak, törékeny szövetség, és a hét kormánypárt népszerűsége csökkenőben van.
A szélsőjobb előretörése az európai politikában már közhelyszámba megy, és az EP-választáson az EU-szkeptikus, bevándorlásellenes, populista erők több tagállamban is az első helyen végezhetnek. Ez arra kényszerítheti a pártokat, hogy újragondolják viszonyukat az eddig karanténba zárt politikai erőkhöz.