Fatou, a világ legidősebb gorillája 67 éves lett

Április 13-án tartják a világ legidősebb gorillájának, Fatounak a születésnapi ünnepségét a berlini állatkertben, aki idén betöltötte a 67 évet – számol be a DW.

Fatout egy matróz hozta Európába, aki egy marseille-i kocsmában akarta használni fizetőeszközként. A gorilla 1959-ben került Berlinbe, két évvel a berlini fal felépítése előtt, és az állatorvosok szerint akkor körülbelül két éves lehetett.

Az ünnepelt már pénteken megkapta első születésnapi ajándékát, amely egy ágakkal, levelekkel, salátával, szőlővel, banánnal és dinnyével teli kosár volt.

A vadonban élő gorillák átlagosan 35 évig élnek, míg fogságban ez az időtartam meghaladhatja az 50 évet is. Fatou így kiemelkedően idősnek számít, de állapota még mindig jó. Jelenleg külön lakosztályban él, mivel a többi gorillával való együttélés túl megterhelő lenne számára ebben az életkorban. Ennek ellenére, ha úgy dönt, bármikor léphet kapcsolatba a fajtársaival, ám többnyire előnyben részesíti az egyedüllétet.