A Google robotjai fociznak az MI segítségével

A Google által fejlesztett mesterséges intelligencia segítségével focizni tanuló robotokat mutattak be a DeepMind kutatói a Science Robotics szaklapban. A videón látható, ahogy a robotok totyogva követik a labdát, cseleznek és blokkolnak, sőt, gyorsan fel is kelnek, ha elesnek.

A robotok mozgásának programozása komoly kihívást jelent, mivel minden mozdulatot előre meg kell határozni. A DeepMind kutatói azonban a mély megerősítő tanulás módszerével tanították meg a robotokat, hogy önállóan reagáljanak a különböző helyzetekre.

Ez a módszer virtuális jutalmakon alapul, amelyeket a robotok akkor kapnak, ha sikeresen teljesítenek egy feladatot. Az alapvető készségek betáplálása után a mély megerősítő tanulás segítségével a robotok jelentősen javítottak teljesítményükön: 181 százalékkal gyorsabbak lettek, 302 százalékkal gyorsabban fordultak, 34 százalékkal erőteljesebben rúgtak, és 63 százalékkal kevesebb időre volt szükségük felálláshoz, mint azoknak a robotoknak, amelyeket nem ezzel a technikával oktattak.

A kutatók szerint a robotok olyan mozdulatokat is kipróbáltak, amelyeket ők maguk sem programoztak be előre, mint például a talpuk egyik sarkára állva történő fordulás, vagy a védekezés során zavaró futásminták alkalmazása.

A projekt célja nem a sportoló robotok létrehozása, hanem a finommotoros készségek gyors tanításának lehetőségeinek feltárása, ami számos iparágban lehet előnyös.