„Hogy ez honnan jött…” – edzőjét is meglepte az ob-n a 15 éves magyar úszó

Kocsis Márta csak kereste a szavakat azt követően, hogy Jackl Vivien óriásit úszva teljesítette az olimpiai szintidőt az országos bajnokságon.

Az úszók országos bajnokságán a figyelem középpontjában általában Milák Kristóf és Hosszú Katinka áll, de csütörtökön egy 15 éves tehetség, Jackl Vivien került előtérbe. A Tatabánya versenyzője a délelőtti előfutamban a második legjobb időt érte el 400 vegyesen, majd az esti döntőben közel tíz másodperccel javított korábbi teljesítményén.

Jackl Vivien 4:34.96-os idejével magabiztosan nyerte meg az aranyérmet, megdöntve ezzel saját egyéni csúcsát és egyben teljesítve az olimpiai szintidőt. Az ezüstérmet Kapás Boglárka szerezte meg, akitől négy század híján négy másodperccel volt gyorsabb, míg a bronzérmes Mihályvári-Farkas Viktória közel négy és fél másodperces lemaradással ért célba. Hosszú Katinka több mint 12 másodperccel később csapott a célba.

Kocsis Márta, Jackl edzője a szövetség oldalának nyilatkozva elmondta, hogy a cél az olimpiai szintidő teljesítése volt, de ő maga is meglepődött a látottakon. A verseny előtt 4:37.8-as időt írt a füzetébe, és legjobb esetben 4:37.5-re számított.

Jackl Vivien az M4-nek adott interjúban elárulta, hogy az eredménye őt is meglepte, és jelenleg még nem az olimpiára koncentrál, hiszen serdülő korosztályba tartozik, így az ifjúsági Európa-bajnokság a számára idei év fő versenye. Hozzátette, hogy a célban Kapás Boglárka és Hosszú Katinka is gratulált neki.

Craig Lord, az úszósport legtekintélyesebb szakírója, a The Times hasábjain 1989 óta osztja meg gondolatait, és saját blogján, a The Vortex (Örvény) című honlapon foglalkozik a sportág aktuális szenzációival. Legújabb bejegyzésében Jackl Vivient, a 15 éves tatabányai tinizsenit méltatja, aki csütörtöki szenzációs 400 vegyese (4:34.96) után szerinte a párizsi olimpia éremesélyesévé lépett elő.

A swimswam.com, a sportágban mértékadónak tekintett honlap szerint Jackl Vivien 4:34.96-os ideje 400 m vegyesen junior Európa-csúcs, ami csaknem hat másodperces javulás az eddigi egyéni csúcsához képest, és nemcsak minden létező korosztályos magyar csúcs megdöntését jelenti, hanem junior Európa-csúcsot is. A régi csúcsot a spanyol Alba Vázquez Ruíz tartotta 4:38.53 perccel 2019 óta.

Jackl mostani idejével harmadik a magyar örökranglistán, amelyet korábbi világcsúcsával Hosszú Katinka vezet, és második a 2024-es világranglistán a brit Freya Colbert mögött.

Jackl Vivien elárulta, hogy nagyon kemény edzéseken van túl, Sirokiné Kocsis Mártával, azzal az edzőnővel, aki a kezdetektől fogva irányítja tanítványa pályafutását. Tenerifén edzőtáboroztak, majd az országos bajnokság előtti napokban Zalaegerszegen gyakoroltak, a jól bevált recept szerint. Az ifjú bajnoknő nagyon készül a júniusi belgrádi felnőtt Európa-bajnokságra, ahol tovább faragna mostani idejéből, és természetesen a párizsi olimpiára, amellyel kapcsolatban roppant szerényen fogalmazott: "Nekem az idei főversenyem július 2-7. között a vilniusi junior Európa-bajnokság, ott kell jól szerepelnem. Az olimpia csak bónusz, persze ott is igyekszem tudásom legjavát adni."