Új készülékkereső szolgáltatás a Google-től

A Google bevezette az új Find My Device szolgáltatását, amely több mint egymilliárd androidos eszköz hálózatán keresztül képes megtalálni az elveszett tárgyakat, még akkor is, ha azok nincsenek online, ki vannak kapcsolva vagy lemerült az akkumulátoruk.

A Google már régóta rendelkezik készülékkereső szolgáltatással, de az új Find My Device rendszerrel tovább bővülnek a lehetőségek. Az új szolgáltatás segítségével az eszközök akkor is megtalálhatók, ha nincs rajtuk internetkapcsolat, ki vannak kapcsolva vagy az akkumulátoruk teljesen lemerült. Ezt a funkciót egyelőre csak a Google saját márkás készülékei, a Pixel 8 és a Pixel 8 Pro támogatják, de várható, hogy a jövőben minden androidos készülékre kiterjesztik.

A Google új szolgáltatása harmadik fél által fejlesztett eszközökkel, mint például az Apple AirTag, a Samsung SmartTag és a Tile is összekapcsolható lesz. Ezek a kütyük arra lettek tervezve, hogy könnyen rögzíthetők legyenek tárgyakhoz, így segítségükkel szinte bármit megtalálhatunk.

A magyarországi felhasználók számára kevésbé ismert Pebblebee és Chipolo már bejelentették, hogy következő generációs eszközeik támogatni fogják a Google új rendszerét.

A Find My Device szolgáltatás a Nest okosotthon-eszközökkel is kompatibilis, így ha a felhasználó nem talál valamit a lakásban, a készülékkereső megmutatja, hogy a Nest eszközhöz képest hol helyezkedik el a keresett tárgy.

A szolgáltatás Android 9 vagy annál újabb operációs rendszerekkel működik, tehát a jelenleg aktív androidos mobilok döntő többségén elérhető.

A Google és az Apple közötti együttműködés eredményeként egy új szabványon dolgoznak, amely megakadályozza a rendszerrel való visszaélést és mások megfigyelését, követését.