Kegyetlen állatkínzás Nógrádban: jogerős ítélet született

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádirata alapján jogerősen elzárásra ítéltek egy 50 éves férfit és 46 éves társát, akik négy kiscica életét oltották ki. A fiatalabb férfi egy doboz sört ígért az idősebbnek, ha megöli az öt kölyökmacskát, melyek közül csak egy maradt életben.

A Nógrád Vármegyei Főügyészség közleménye szerint 2023. szeptember 12-én történt az eset, amikor egy férfi arra kérte ismerősét, hogy szabaduljon meg a padlásán lévő kölyökmacskáktól, cserébe egy doboz sörrel kecsegtetve. A másik férfi ezután nylon zacskóba tette a pár napos állatokat, és a fizetségül kapott sörrel együtt hazament. A háza udvarán a zacskó száját bekötötte, mert később akarta elásni az állatokat, majd elment otthonról.

A vádlott szomszédja a nyávogást hallva felfedezte a zacskót, és értesítette a hatóságokat. A rendőrök engedélyével egy rokon átmászott a kerítésen és a tűző napon lévő zacskó száját kinyitotta, melyben ekkorra már három macska elpusztult, kettő pedig életveszélyes állapotban volt. Az állatvédők azonnal orvoshoz vitték őket, de csak egyikük életét sikerült megmenteni, a másik orvoshoz vitt állat azonban ugyancsak elpusztult.

Az ügyészség a macskák tulajdonosát felbujtóként, társát pedig tettesként állatkínzás bűntettével vádolta meg. A Balassagyarmati Járásbíróság előkészítő ülésén a két büntetlen előéletű vádlott a bűncselekmény elkövetését beismerte, és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról, ezért őket a bíróság nyomban elzárás büntetésre ítélte. Az ítéletet az ügyész és a vádlottak is tudomásul vették, így az jogerős.