Izraeli légicsapás következtében meghaltak a Hamasz vezetőjének gyermekei és unokái
Egy izraeli légicsapás során a Gázai övezetben életüket vesztették a Hamasz palesztin iszlamista szervezet Katarban élő vezetőjének, Iszmail Haníjének három fia és három unokája.
A tragikus esemény a Gázai övezet északi részén, a Sati menekülttábor területén történt, ahol egy járművet ért támadás következtében vesztették életüket Haníje rokonai. A járműben Hazam Haníje és lánya, Amal, Amir Haníje és gyermekei, Háled és Razan, valamint Muhammad Haníje tartózkodtak. A szomorú hírt maga a Hamasz vezetője erősítette meg egy televíziós nyilatkozatban, amelyet az al-Dzsazíra élő adásában tett.
Iszmail Haníje a történtek után kijelentette: "Hálát adok Istennek azért a megtiszteltetésért, hogy a gyermekeim és az unokáim mártírok." Ezzel együtt hangsúlyozta, hogy "Minden gázai család és civil súlyos árat fizetett gyermekei vérével – és én is."
A Hamasz vezetőjének húgát, a 57 éves nőt, április elején tartóztatták le Izraelben, a Beér-Seva melletti Tel-Sevában. A rendőrség és a Sin Bét belbiztonsági szolgálat által végzett razzia során talált dokumentumok szerint a nő súlyos biztonsági szabálysértéseket követett el, többek között kapcsolatba lépett a Hamasz tagjaival, izraeli terrorcselekményre buzdított, és általában is támogatta a terrort.
A légicsapásban elhunyt Haníje fiai a gázai ingatlanipart irányították, és az izraeli sajtó szerint elektromos generátoraik révén áramot adtak el Gáza lakosainak, melyhez ők díjmentesen jutottak. Állítólag autójukkal épp egy családtaghoz tartottak, hogy megünnepeljék a muszlim ünnep első napját.
A gázai egészségügyi minisztérium adatai szerint az elmúlt napon 122-en haltak meg a Gázai övezetben, a fegyveres konfliktus októberi kezdete óta pedig 33 482-en. Izrael azonban figyelmeztetett, hogy ezek az adatok ellenőrizetlenek, és nem tesznek különbséget a civilek és a fegyveresek között, illetve az összes halálos áldozatot tartalmazzák, akár Izrael okozta a halálukat, akár nem.