A Toyota új terepjárója: a hatodik generációs 4Runner

A Toyota bemutatta a vadonatúj, hatodik generációs 4Runner terepjáróját, amely ígéretes terepképességekkel és modern technológiával érkezik a piacon.

A Toyota 1984 óta gyártja a 4Runner modellt, és most a hatodik generációval jelentős frissítést kapott a jármű. A TNGA-F platformra épülő új 4Runner 4,95 méter hosszú, ami kicsit nagyobb méretet jelent a parkolóban, mint a nemrég debütált új Land Cruiser.

A jármű műszerfalán a kiviteltől függően 7-12,3 colos digitális műszeregység és 8-14 colos érintőkijelző található. A 4Runner terepjáró képességeit a fejlett összkerék-hajtás, a 23,3 centiméteres hasmagasság, valamint a 32 fokos első és a 24 fokos hátsó terepszög biztosítja. A legkomolyabb Trailhunter verzió 33 colos terepgumikkal is rendelkezik.

A hagyományos 4 literes V6-os motor helyett most egy 2,4 literes i-Force turbómotor szolgál erőforrásként, amely 282 lóerős teljesítményt és 429 Nm nyomatékot biztosít. Emellett elérhető lesz egy hibrid i-Force Max változat is, amely 330 lóerővel és 629 Nm nyomatékkal rendelkezik.

Az új 4Runner alapvetően hátsókerék-hajtású, és már nem kapható kézi váltóval, helyette nyolcfokozatú automata váltó áll rendelkezésre. A jármű 2,7 tonnás vontatási képességgel bír, azonban az ára egyelőre ismeretlen. Az amerikai piacra a tervek szerint idén nyáron kerül bevezetésre. A hasonló kategóriájú Land Cruiser magyarországi alapára körülbelül 35 millió forint.