Karikó Katalin székfoglalója az MTA-n

Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja megtartotta székfoglaló előadását a Pesti Vigadó dísztermében. Az eseményen számos neves vendég vett részt, és az előadás nagy várakozás övezte.

Karikó Katalin és Drew Weissman 2023-ban megosztva kapták az orvosi-élettani Nobel-díjat, amelyet az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztéséhez szükséges kutatásaikért ítéltek oda nekik. Az MTA 2022-ben választotta Karikó Katalint tiszteleti tagjává.

Az ünnepi eseményen Lénárd László, az MTA Biológiai Tudományok Osztályának elnöke méltatta Karikó Katalint, kiemelve, hogy ő az első magyar nő, aki Nobel-díjat vehetett át, és mint nagyszerű ember, aki soha nem adta fel az álmát. Ádám Veronika, az MTA Orvosi Tudományok Osztályának elnöke laudációjában Karikó Katalin életét egy filmre kívánkozó regényhez hasonlította, és felidézte gyermekkorát, iskolás éveit, kiemelve Tóth Albert tanár urat, aki felismerte a kis Karikóban a leendő kutatót.

Karikó Katalin Az mRNS terápiás alkalmazása című előadásában az mRNS-kutatás legfontosabb mérföldköveit ismertette, kezdve az 1961-es felfedezéstől napjainkig. Említést tett a kutatásokban részt vevő tudósokról, mint például Kondorosi Éva, Duda Ernő, Kiss Tamás, Pardi Norbert, Elliot Barnathan és David Langer.

Beszámolt tudományos pályájának állomásairól, a kutatómunka során felmerülő nehézségekről és a tudományos áttörésekről, amelyek több évtizedes munka után vezettek eredményre. Kiemelte az mRNS-alapú vakcinák előnyeit a fehérje alapú gyógyszerekkel szemben, és beszélt a technológia további alkalmazásairól, mint például más fertőző kórokozók és rák elleni vakcinák fejlesztése, valamint ma még gyógyíthatatlan betegségek kezelésére történő teszteléséről.

Az előadás végén köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták munkáját, külön kiemelve egykori tanárait és családtagjait. Az eseményen átvette az MTA tiszteleti tagságát igazoló oklevelet Lénárd Lászlótól.

Az MTA szabályzata értelmében minden újonnan megválasztott rendes és levelező tag köteles székfoglalót tartani, de a külső és a tiszteleti tagok számára is lehetőség nyílik munkásságuk összefoglaló előadásának megtartására. Az eseményen jelen voltak az akadémikusok és hozzátartozók mellett Freund Tamás, az MTA elnöke, valamint Vizi E. Szilveszter és Pálinkás József, az Akadémia korábbi elnökei is, és külön köszöntötték Tóth Albert tanárt, aki elindította Karikó Katalint a pályáján.