Elon Musk bejelentette a Tesla robotaxi bemutatójának időpontját

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója bejelentette, hogy a vállalat augusztus 8-án mutatja be a régóta várt „robotaxit”. A Tesla alapítója szerint ezek az önvezető járművek a cég egyik legfontosabb termékévé válhatnak, bár korábban elismerte, hogy a gazdasági körülmények változása esetén a tervek még módosulhatnak. A robotaxi-szolgáltatás bevezetését a Tesla most előtérbe helyezi, és ehhez használják majd fel a kisautóhoz szánt műszaki alapokat.

Musk korábban kijelentette, hogy a Tesla olyan autókat fog gyártani, amelyek nem rendelkeznek emberi kezelőszervekkel, és a Full Self-Driving képességgel ellátott járművek a szoftverfrissítések révén egyre jobban fognak vezetni. A Tesla vezére többször is megemlítette, hogy az autók a jövőben teljesen autonóm taxikként is működhetnek, és pénzt kereshetnek a tulajdonosaiknak.

A Tesla már öt évvel ezelőtt azt ígérte, hogy az önálló autók 11 évig fognak működni, és 1 millió mérföldet fognak megtenni, így a vállalat és az autó üzemeltetői évente 30 000 dollár profitot termelhetnek. Azonban Musk elismerte, hogy nem áll jól a jóslatokkal.

Jelenleg a Tesla Model 3 teljes önvezető képességgel rendelkezik, amelynek ára 12 000 dollár, és ez az összeg hozzáadódik az autó körülbelül 40 000 dolláros vételárához. A Tesla kezelési útmutatójában azonban szerepel, hogy a jelenleg engedélyezett funkciók aktív vezetői felügyeletet igényelnek, és nem teszik a járművet teljesen autonómmá.

Musk szerint a rendszer egy napon hihetetlenül értékessé teszi a Tesla autókat, és minden teljes autonómiával rendelkező autó a jövőben akár az ötszörösét is érheti a jelenlegi értéknek. A rendszert tesztelő szakértők azonban úgy vélik, hogy még messze van attól, hogy egy autó emberi beavatkozás nélkül tudjon önállóan vezetni. Kelly Funkhouser, a Consumer Reports járműtechnológiai igazgatója a Full Self-Driving technológiát tesztelve úgy jellemezte, mintha egy kezdő tini sofőr kezébe adná az autó irányítását.

Más vállalatok is dolgoznak autonóm telekocsi-szolgáltatásokon, mint például a Waymo, az Alphabet leányvállalata, és a GM leányvállalata, a Cruise. A Cruise tesztelési munkáját leállította, miután egy önvezető autója elütött és magával rántott egy gyalogost, és az eset miatt a céget az igazságügyi minisztérium vizsgálja. A Waymo pedig saját autóit kellett visszahívnia, miután két autója perceken belül elütötte ugyanazt a vontatót.

A Reuters értesülései szerint a Tesla mégsem készít olcsó elektromos autót, amelyet Model 2-ként vagy Redwoodként emlegették, és amelynek gyártását kezdetben a cég texasi üzemében tervezték 25 ezer dolláros áron. A megfizethető Teslából hetente tízezer példány gyártását tervezték, és részben a most elkaszált Model 2 állt Musk 2020-as bejelentésének hátterében is, amely szerint 2030-ra évi 20 millió villanyautóra növelte volna kapacitását a márka. A Tesla tavaly több mint 1,8 millió autót adott át, ami 38 százalékkal haladja meg a 2022-es mennyiséget.

A nép-Tesla tervének elkaszálására vonatkozó döntés éppen akkor született, amikor a Tesla egyre erősödő kínai versenytársakkal kell szembenéznie, mint például a BYD és a Nió. A Tesla értéke még mindig 545 milliárd dollár, vagyis többet ér, mint a Toyota, a Porsche és a Mercedes-Benz együttvéve.

További problémát okozhat, hogy az Egyesült Államokban több hatósági vizsgálat is zajlik a Tesla Autopilotnak, illetve Full Self-Drivingnak nevezett vezetéstámogató rendszerek működésével és hibáival kapcsolatban. A vizsgálatok egy része arra keresi a választ, hogy Muskék félrevezették-e vásárlóikat ezekkel a megnevezésekkel, tehát valóban félreérthető volt-e, hogy az ilyen szoftverrel felszerelt autók teljes önvezetést kínálnak-e vagy csupán fejlett vezetéstámogatást, ahogy a valóságban. A vizsgálatok másik része azokkal a balesetekkel kapcsolatos, amelyekben különös körülmények közt rohantak álló járműveknek, köztük mentő, rendőrségi vagy tűzoltóautóknak a vezetéstámogatással használt Teslák, mert ezeket feltehetően nem érzékelte időben az autó.