A Microsoft fontos változtatást hajt végre a Teams alkalmazásban

A Microsoft globális szinten elválasztja a Teams üzleti üzenetküldő és videókonferencia-alkalmazást az Office csomagtól, válaszul az Európai Bizottság piaci versennyel kapcsolatos aggodalmaira - számolt be róla a BBC.

A vállalat bejelentette, hogy a Teams alkalmazást világszerte különválasztja az Office szoftvercsomagtól. Ezt a lépést Európában már megvalósították tavaly, reagálva a versenyfelügyelet által kilátásba helyezett lehetséges bírságra. A Teams 2017 óta volt az Office csomag része, de a változásra azután került sor, hogy az Európai Bizottság vizsgálatot indított a Slack által 2020-ban benyújtott panasz alapján. A TechCrunch szerint a Microsoft ezt a lépést nem önszántából hajtotta végre, hanem az EU és a konkurens Slack panaszai nyomán, és a változás most globálisan, nem csak az Európai Unió területén történik meg.

A Microsoft hozzáfűzte, hogy a szétválasztással nagyobb rugalmasságot kívánnak biztosítani a multinacionális vállalatoknak a beszerzések földrajzi területeken történő egységesítése érdekében. A Teams így különállóan lesz elérhető új ügyfelek számára, 5,25 dolláros áron. A jelenlegi előfizetők hamarosan dönthetnek, hogy milyen kondíciók mentén szeretnék tovább használni a Teams és az Office-programokat, míg az új ügyfelek már eleve csak külön választhatják a szolgáltatásokat.

Jelenleg még nem egyértelmű, hogy ez a lépés elegendő lesz-e az EU által kiszabható büntetés elkerülésére. A Microsoft az elmúlt tíz évben már 2,2 milliárd euró összegű bírságot fizetett az EU-nak termékek összekapcsolása és csomagban való értékesítése miatt, és a verseny megsértése esetén a bírság elérheti a cég globális éves forgalmának akár 10%-át is.

A Microsoftot nem csak Európában, hanem az Egyesült Államokban is bírálták a piaci erőfölénye miatt, amikor 1998-ban az amerikai igazságügyi minisztérium perbe fogta a céget a rivális webböngészők hátrányba helyezése miatt a Windows platformon. Azóta a vállalat enyhített a korlátozásokon, ami lehetővé tette a rivális böngészők számára, hogy növeljék népszerűségüket.

A Teams leválasztása után tavaly októberben Európában a Sensor Tower piackutató cég szerint nem tapasztaltak jelentős változást a felhasználóbázis méretében. A Reuters által közölt adatok alapján pedig a Teams mobilalkalmazás havi aktív felhasználóinak száma stagnált 2024 első három hónapjában az előző negyedévhez képest. A Teams jelenleg világszerte 320 millió felhasználóval rendelkezik.