2024.02.25., vasárnap - Géza
Budapest: 9o - 12o
Az ország 19 megyéjében

Ismét nemet mondott a rendőrség egy tüntetésre

Tirex | 2023. november 08. - 11:13
Ismét nemet mondott a rendőrség egy tüntetésre

Betiltott a rendőrség egy, a gázai harcok miatt bejelentett megmozdulást.

Egy magánszemély november 22-én, Budapesten megmozdulást szeretett volna rendezni a II. kerületben a Hamász terrorszervezet és Izrael között folyó fegyveres konfliktussal kapcsolatban, a rendőrség ezt betiltotta – írja a Police.hu.
Azt írják, hogy hasonló megmozdulások Európa és a világ több nagyvárosban erőszakba torkolltak, ezért feltételezik, hogy Budapesten is ez történne.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény 13. § (1) bekezdése alapján megtiltotta a gyűlés megtartását

– áll a közleményben.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy ha valaki mégis részt vesz a betiltott gyűlésen, akkor szankciókra számíthat.
Ez nem az első ilyen eset. A Hamász október 7-i támadása után néhány nappal felmerült, hogy palesztinpárti tüntetést terveznek a Külgazdasági és Külügyminisztérium budai épülete elé. Orbán Viktor épp hazaért Grúziából, úgyhogy gyorsan intézkedett a tüntetés betiltásáról.

A szervezők és a felszólalók a megszállás, az elnyomás és a népirtás elleni felszólalásra buzdították volna a közvéleményt, és kiálltak volna a szabad Palesztina mellett.

Az esemény Facebook-hirdetésében a Stand with Gaza (Kiállás Gáza mellett) cím szerepelt.

Lehet, hogy egy kép erről: 2 ember és , szöveg, amely így szól: „Stand with Gaza Gaza IS a symbo of pride and justice to our Palestinian cause, join to spread our voices; to demand freedom! let us be an impenetrable force for the sake of our people and our right to resist. Let us stand with Gaza and it's brave people. In Front of the Ministry of Foreign Affairs Budapest Friday 13/10/2023 4:00 pm *bring your Palestinian flag and koufiye”

A közönség soraiba elsősorban Magyarországon élő arab diákokat vártak, és a Budapesti Rendőr-főkapitányságon a tüntetés hivatalos bejelentésekor, október 11-én készített jegyzőkönyv szerint további felszólalásokat is terveztek.

A diákok magyarul, arab nyelven és angolul mondták volna el, miként élik meg, hogy szüleik mindennap életveszélyben vannak. A beszédek közé arab zenét terveztek, a háttérben pedig palesztin, egyiptomi és magyar zászló állt volna. Ezen kívül a „Palesztin nép melletti kiállás, szélsőségektől elhatárolódás” címmel tervezett demonstráció félidejében petíciót akartak átadni a Külgazdasági és Külügyminisztérium képviselőjének, - írta meg a Telex