Magyarországi, illetve hazánkban termelést folytató gyártók, szolgáltatók esdekelnek vérfrissítésért a munkaerő közvetítőknél, ugyanis olyan kevés munkavállaló van hazánkban, hogy a cégek működése került veszélybe. A világgazdaságnak nyilatkozó Karácsony Zoltán, HR (humán erőforrás) szakember szerint majdhogynem: 

300 ezer munkavállalóra lenne jelenleg szükség

a jelenlegi 100 ezer helyett. Ha ehhez viszont hozzávesszük az IT szektorban lévő munkahiányt, a szálloda-, és turisztikában (nem) dolgozok számát, illtve a mérnököket, tanárokat, az egészségügyi hiányt, simán rúgja a

félmilliót. 

FÜLÖP-SZIGETEK, MONGÓLIA ÉS VIETNÁM - MI A KÖZÖS BENNÜK?
Vendégmunkások ezrei jönnek ezekből az országokból. Továbbra is özönlenek a megrendelések a munkaerő-kölcsönző cégekhez az álláspiaci szakértő szerint. Hogy miért? Ezek egyértelműen a válság jelei.. Magyarországról az elmúlt években, főleg a covid19, de az orosz-ukrán konfliktus után is elindult egy masszív Nyugat-Europában boldogulást, megélhetést vállaló társadalmi réteg. számuk fillmillióra tehető. 

Önök megkapták már az inflációkövető béremelésüket?

A bérnyomás bár nagy a hazai gyártókon, szolgálatókon, de a taktika mégsem az, hogy az inflációhoz igazítsák a fizetéseket, hanem harmadik országbeli államokból verbuválnak (olcsó) munkaerőt. A béremelkedést pedig nem csak a fogyasztói árak emelkedése, hanem a a munkaerőhiány is hajtja és továbbra is özönlenek a megrendelések a munkaerő-kölcsönző cégekhez. A HR szakember elmondta, hogy újabb 25 munkaerő-toborzó cég kapott hivatalos képesítést, hogy a fenti államokból kedvezményes, egyszerűsített eljárással hozzanak hazánkba vendégmunkásokat. 

Mérnök nélkül marad az ország, ha már Romániában is jobban fizetnek értük - írtuk a frisshirek.hu-n korábban, amikoris beszámoltunk arról, hogy:

Ha ma egy tollvonással rendbe tennék az oktatást, akkor is kellene tíz év, hogy pótolni lehessen a mérnökhiányt

kongatott vészharangot Ábrahám László, az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) elnöke. A középiskolában szakirányosan tanulók is motiválatlanok, feladat és tanár híján telefonoznak, tableteznek.

Az összeszerelő műhelyek országa

Ábrahám László úgy véli, hogy a Magyarországra telepített akkumulátor gyárak hátulütője az, hogy ezek a beruházások az olcsó, betanított munkásokat keresik, nem pedig a magasan kvalifikált szakembereket alkalmazzák.

Románia, mint mérnök mágnes 

A szekértő arra is rávilágít, hogy immár az is megéri a magyar mérnököknek, hogy nemcsak Nyugat-Európában keresik a megélhetésüket, hanem a keleti szomszédunknál is magasabb a bérezés az itthoninál. Míg a diplomás fiatalok háromnegyede a műszaki szakterületen nettó 650 ezer forintos kezdőbérrel számol, addig ez már Romániában is legalább 30 százalékkal magasabb - írja a napi.hu, illetve a plusz juttatások, úgy mint az üzemanyag kártya, laptop, telefon, bérleti díj kiegészítés már egy pályakezdőnek is jár. Addig itthon ezek a juttatások csak a senior mérnökök esetében igaz. 

Az ügy Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselőt is izgatta, véleménye egybeesik a miénkkel, az oktatás lezüllesztése és az infláció Nyugatra űzte a magyar munkavállalókat, ezt próbálják pótolni bel-Ázsiából. 

fotó: Hadházy Ákos FB oldala