A júniusban bevezetett 18 százalékos szakdolgozói béremelés csak a kórházban dolgozók bérének kiegészítésére vonatkozik, a háziorvosok asszisztenciájára nem, így a doktor annak érdekében, hogy dolgozni tudjon, saját zsebből fizeti a hiányzó összeget.
A helyzet nem egyedi, hiszen a számítások szerint a 18 százalékos emelésből több, mint 9 és félezer szakdolgozó maradt ki. Dr. Keczéry Attila elmondta, napi szinten közel 100 beteget látnak el, így egyáltalán nem érezte helyénvalónak, hogy pont az ő asszisztensei maradjanak ki az emelésből, annak ellenére, hogy a júniusi rendeletben ez rájuk nem vonatkozik.

A praxisfinanszírozás évről évre veszít értékéből. Nem követi az inflációt, nem követi megnövekedett rezsinket, egyre kiszámíthatatlanabb hónapról hónapra, mivel a területi- és fixdíjak jól kiszámítható összege helyett, azok elvonása után, egy általunk nehezen követhető, folyamatosan változó pont/Forint értékű indikátor finanszírozás került bele. Ezek összességében nem teszik azt lehetővé, hogy az idei kisebb, közel 10%-os, 2024. januárjától nagyobb - 50%-os - egészségügyi szakdolgozói béremelést kigazdálkodhassuk. LEHETETLEN!
Ha nem kapjuk meg a szükséges bértámogatás emelést, vagy asszisztenseink állnak fel szép sorjában, és mennek vissza az alapellátásból a magasabb bért kínáló kórházi/szakrendelői - jó esetben állami, rosszabb esetben magán - szektorba, vagy saját bérünket kell csökkentenünk (újra) azért, hogy megtarthassuk a velünk dolgozó munkaerőnket.
Ugye Nektek nem kell elmondani, hogy az alapellátásban dolgozó orvos és a vele dolgozó nővér kapcsolata merőben más, mint bárhol másutt az egészségügyi rendszerben - hiszen Ti is ebben éltek?! Itt sokkal szorosabb a kapcsolat, így még nehezebb ezt a kialakult helyzetet, ezt a problémát feloldani. Megoldást kell találni!
Mivel a Magyar Orvosi Kamara súlya és lehetőségei nagy mértékben romlottak a jogalkotásban való részvételre, így kérlek TITEKET, hogy tegyetek meg mindent, hogy ez a tarthatatlan helyzet megoldódjék! Egyben kérlek Benneteket, hogy adjatok számot felénk, mit tudtatok elérni! Mert ha a helyzet rövidesen nem kerül nyugvópontra, az alapellátás kerül végveszélybe - mind az orvos, mind a szakdolgozói felmondások miatt!


Félelme, mely szerint az asszisztencia máshol néz majd állás után, nem alaptalan, hiszen a 18 százalékos béremelés sem közelíti meg az elmúlt egy év inflációját, de némiképp talán ad egy lélegzetvételnyi időt. 

„A könyvelőm kicsit nehezen nézett rám közben, de kigazdálkodtam, hogy megkapják. Nálam két asszisztens dolgozik, de úgy tudták megkapni, hogy én egy kicsit csökkentettem a béremet”

– mondta el a híradónak Keczéry, aki először Facebookon fakadt ki a helyzetre és ismertette a megoldást is.

9 és fél ezer alapellátásban dolgozó maradt ki a béremelésből, mert nem tartoznak az egészségügyi szolgálati jogviszony hatálya alá. Hiába végzik akár ugyanazt a munkát, ugyanazzal a szakképesítéssel, mint például egy kórházban vagy szakrendelőben dolgozó asszisztens.
Ők azok, akik után a háziorvosok, fogorvosok nem tudták lehívni, megigényelni az új bérre való átállás összegét. A kamara már május közepén jelezte az államtitkárság felé, hogy ebből komoly bonyodalmak lesznek, és előrevetíti annak a lehetőségét, hogy nem a kollégák nem maradnak az alapellátásban, hanem a járóbeteg ellátás felé, vagy egyéb más területek felé vehetik az útjukat

– mondta Balogh Zoltán, a kamara elnöke az RTL Híradónak.

Fotó: pixabay