2024.02.25., vasárnap - Géza
Budapest: 10o - 12o
Az ország 19 megyéjében

Lakatos Márk - Mindenki hite, szeretete egyenlő, és joga van a méltósághoz

Datki Szabolcs | 2023. július 29. - 14:00
Lakatos Márk - Mindenki hite, szeretete egyenlő, és joga van a méltósághoz

Lakatos Márk stylist, médiaszemélyiség, divat-, jelmez- és látványtervező, influenszer bármihez is ér, nyúl, abban maximalista, tökélyre viszi. Egyházfilozófiai téziseket boncolgattunk, közéleti szerepvállalásról, Tusványosról kérdeztük, meg hogy miért hajtalankodik, és kiderült az is, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek vannak meleg, Márknak viszont nincsenek politikus barátai. Interjú.

FH: A világon a legjobban azt szeretném, ha Semjén Zsolt barátja lehetnék - kezded egy, minap a Tik-Tokra feltöltött bejegyzésedben Semjén Zsolt tusványosi nyilatkozatára reagálva - miszerint, a kormányfő-helyettes kijelenti: az Isteni kinyilatkoztatás alapján a megvalósult homosexualitás bűn. Semjén a tökéletes 22-es csapdáját vázolta a meleg barátainak, ugyanis azt mondja az interjúban, hogy az, hogy valakinek homoszexuális hajlama van, az önmagában nem bűn, hanem amikor ez megvalósul, akkor követ el bűnt. Hagyjuk is ezt a paradoxont. Barátod lett-e végül Semjén?

LM: Nem, nem vagyunk még puszipajtások.

FH: És van a kormányban barátod?

LM: Nem barátkozom politikusokkal.

FH: Miért ütötte ki nálad Semjén ennyire a biztosítékot, hogy a "barátja" szeretnél lenni?

LM: Azért, mert ő nyilatkozott a Telexnek, hogy járt Tusványoson, és nagyon sok kérdést kapott a meleg tematikával kapcsolatban és azt nyilatkozta, hogy a meleg barátainak is mindig elmondja, ahogyan a házasságtörő barátainak is hogyha bűnt követnek el.

Ki másra lenne jobban szükségünk, mint egy igaz, jó barátra, aki mindennap az orrocskánkat a saját bűnünk mocskába nyomja

- mondod eléggé szarkasztikusan a posztodban.

@lakatosmarkstyle A barátomat szeretem és elfogadom, nem felülről leckéztetem. És ami a legfontosabb: nem gondolom, hogy a hitem jobb másénál. Mindenki hite, szeretete egyenlő és joga van a méltósághoz. Amíg nem más ember életét sérti. A hatalomnak el kellene tűnnie a hit világából. Örökre! #nekedbe #nekedbeakaromlatni #nekedbelegyen #foryou #fy #magyartiktok #csillagszóró #baratsag #szeretet #tisztelet ♬ Sad Emotional Piano - DS Productions

LM: A barát attól barát, hogy lehet tőle tanácsot kérni, nem pedig azért, mert tanácsokat osztogat. Alapvetően:

ezt a patriarchális, keresztény felsőbbrendűséget ezt nem értem, mire alapozza?!

Magyarország egy keresztény független állam, itt nagyon sok féle hitben élnek együtt emberek. Senki hite nem magasabbrendű a másiknál. Azért, mert ő éppen a keresztény hitet gyakorolja és abból a világnézetéből kiindulva valami bűnnek számít, az senkit nem kell, hogy érdekeljen rajta kívül és azokon kívül, akik ezt a hitet osztják. Gyakorlatilag egy ilyen felsőbbrendű pozícióból kioktatni az embereket, akár azokat a barátait - akiket melegként aposztrofál - vagy az ő kormánya alatt lévő embereket, ez szerintem borzasztóan abszurd dolog. Az embereknek a saját belső spirituális fejlődése a feladata, nem pedig a másik ember kioktatása, megnyomorítása, megölése vagy lenézése vagy bármilyen példát is nézünk a történelemből.

FH: Tudod esetleg, hogy kik Semjén meleg barátai, akiket ő kioktat?

LM: Nem érdekelnek Semjén meleg barátai, meg az sem, hogy maga Semjén meleg-e vagy sem. A kérdés az, hogy ő miért gondolja azt, hogy az ő hitéből kiindulva elmondhatja embereknek, hogy mit csináljanak és mit nem. Az ő hitével, az ő saját viselkedését kéne vagy kellene kordában tartania és az ő hitével, az ő saját életét kell tökéletesítenie, nem pedig mások életét, hitét, szokásait, identitását, orientációját ebben, vagy ezzel szemben megmérnie.

Vatikáni szálak

FH: Valamiért azt érzem, hogy Semjén, kenyéradó gazdájának a gondolatait közvetíti és hát látjuk, tapasztaljuk ezeket a nagyon precíz, hülyebiztos kommunikációs paneleket egészen az utolsó FIDESZ hagymakarikáig, mindenki ugyanazt mondja. Mindez a kormányfőtől eredhet?

LM: Semjén Zsolt, mint a koalíció keresztény tagozatának vezetője, láthatóan rendkívül önálló, valószínűleg inkább Rómából irányított gondolatokkal bír. Miért kell az egyháznak vagy bármelyik ideológiának az államvezetésbe belefolynia? Attól függetlenül, hogy Magyarországon ez, ezer éve így történik és a nagy Szent István királyunk a keresztény egyházat bevonta az államba, talán ez az egyik legrosszabb és legmérgezőbb dolog a mai napig. A hitnek, a vallásnak, az egyháznak semmi keresnivalója nincs az államban.

FH: Magyarország nem szekuláris állam, sajnos.

LM: Egyáltalán nem! Abszolút értem, hogy akkor, amikor százmilliárdokat költenek templomfelújításra és egy vaskos pénzügyi és hatalmi összefonódás van az egyház és az állam között, akkor persze, hogy ilyenfajta szövegekkel meg dumákkal kell megpróbálni az embereket kordában és sakkban tartani:

A testük és a lelkük fölött uralkodni

FH: Széles társadalmi rétegnek borzadálya ez…

LM: Persze! Differenciáltan kell látni, elismerem, hogy az egyház például sokat tesz a kultúráért, a művészetért, a tanításért, csak hát mindig nagyon erős szűrőn és cenzúrán keresztül. Ja és tök jó, ha már itt tartunk, hogy Michelangelo megfestette a Sixtus kápolnát, de az, hogy saját melegségét miként kellett szégyellnie, titkolnia, abbéli belső vivódásairól sokáig nem beszélhetett senki. Az, hogy az egyház hogyan használta ezt ki, és hogyan engedte be őt oda, hogy megfesse a világ egyik legszebb festményét, ez ugye nagyon izgalmas és komplex kérdéskör.

In the name of the Father

FH: Taníts, Mester.

LM: Nem azt mondom, hogy az, amit az eklézsia csinált több ezer éven keresztül az mind rossz, de azt, hogy az embereknek a létét, gondolatait, cselekedeteiket beszorította, kordában tartotta és megnyomorította, vitát sem érdemlő tény. Sokszor akár az életüket is elvette, a hitnek és a szeretnek nevében. Apropó, ha már gyermekvédelemről beszélgetünk… miért van az, hogy a gyerekeket, mondjuk kiskoruktól kezdve kötelezően valamilyen vallásra neveljük?! Először információkat kellene nekik adni és aztán ugyanúgy, ahogy a szexualitásukat, a hitüket is maguk válasszák meg. Miért kéne egy gyereknek kötelezően megtanulnia azt, hogy egy szakállas bácsi a jó Isten, hiszen azt a patriarchális társadalom találta ki azért, hogy a férfiaknak a hatalmát az Isten képével is igazolni lehessen.

Miért kell ezt egy gyereknek megtanulnia három, négy, ötévesen, kérdezem én?!

FH: Kényes kérdés, valóban. Látod most is mit el nem követnek a gyermekvédelem leple alatt, kirekesztesztenek, megbélyegeznek, fóliáznak. Nagyon klassz volt, hogy Te is fóliában jelentkeztél be a Titkokon.

LM: A Szegedi Szabadtéri játékokon a Chicago-ban ténylegesen le is fóliáznak. Béres Attila rendezővel találtuk ki.

FH: Uh, ez mikor és hol látható?

LM: Most péntek, szombat, vasárnap, július 28-30-a között Szegeden, mint mondtam. A téma maga is nagyon aktuális, hogy is mondjam húsbavágóan fontos.

Eleve kérdéses, hogy a Dóm közelébe engednek-e engem.

Számolgattam, hogy megvan-e a színpad és a Dóm között a 200 méter - ezt most még viccből mondom, de ki tudja mit hoz a jövő?!

A Chicago-ban a konferanszié karaktereként lépek színpadra, ami egy androgün - férfi és nő közötti - karakter. Én drag queen voltam Madridban és a hát ugye, ellenük különösen nagy indulatok szabadultak el Amerikától egészen kis hazánkig. Már a miniszterelnök is a szájára vette őket, amikor Chuck Norrist hozta ellenük példának. Múltkor hallottam egy amerikai drag queentől - és ez mennyire érdekes - hogy a demonizált drag queenek ellen egyetlen pedofil per sincs az Egyesült Államokban, ellenben az ilyen perek 20%-át az egyházi emberek által elkövetett bűncselekmények teszik ki. 

FH: Mióta érdekel téged ez a közéleti kérdés és ilyen erősen feszegeted is? Mert valamiért úgy érzem, hogy nálad ez nagyon újkeletű?

LM: Egyáltalán nem. A különféle kisebbségekkel kapcsolatos kérdésekben mindig is állást foglaltam. Vannak olyan témák, amire érzékeny vagyok, nyilván nem mindenre. Nem a politikával foglalkozom, hanem olyan közéleti kérdésekkel, amiben relevánsnak gondolom a véleményemet.

FM: Láttad, hogy lett egy új vetélytársad a Tiktok-on? Orbán Viktor miniszterelnök csatornát indított.

LM: Nem, még nem jött szembe. Lényegében ugyanúgy, ahogyan Instagram és Facebook csatornája is van politikusoknak, miért ne lehetne neki is Tiktokja? Vajon ezt a mi pénzünkből fizeti-e ki, mint ahogyan kistafírozza a Megafon kormányszócsőt milliárdokkal az megint egy egy izgalmas kérdés. De ezzel foglalkozzon az ellenzék meg akinek kell, miért ne kommunikálhatna éppen a Tiktokon.

A kommunikáció pont arról szól, hogy egyetemleges kell, hogy legyen, tehát egy politikusnak is éppúgy joga van megnyilvánulni. Ennek pont az a lényege, hogy elérhető legyen az emberek véleménye és diskurzus alakulhasson ki. Ezt, ugye Orbán Viktor az újságírókkal nem nagyon gyakorolja, tehát nem enged magához közel embereket, de úgy érzi, hogy ilyen egyirányú módon neki kommunikálnia kell. Lehet, hogy Kis Grófoval lesznek majd közös videóik, nagy szeretettel várom. Ha már Kis Grófot születésnapja alkalmából felköszöntötte, de egy hónappal később elfelejtette például Presser Gábort köszönteni, ez nagyon jól megmutatja a kormány és Orbán Viktor kulturális orientációját.

FH:  Egyik Tiktok videójában a tusványosi táborlakó "gyerekek" kérdezhették a miniszterelnököt, alkoholfogyasztási szokásairól.

LM: Nem láttam a videót. Orbán Viktor gyerekekkel beszélget az alkoholfogyasztásról? Ha ez így van, és a kormányfő egy +18-as témakörben ad válaszokat gyerekeknek, akkor nem látom miért nem lehet a szexuálitás tárgykörben is korrekt információkat adni gyerekeknek. Az alkohol árusítása és fogyasztása 18 év alattiaknak tilos, viszont a szexuálitással kapcsolatos beleegyezési korhatár 12, 14 vagy 18 éves korban is különféle esetekben meghatározott a törvényben, ha jól tudom. 

FH: Nem volt a kezükben személyi, de nekem elhiheted, tényleg nagyon fiataloknak látszottak és az érdekelte őket, hogy milyen az, amikor a kormányfő becsiccsent.

FH: Neked ki kellett találnod a karakteredet a csatorna bevezetéséhez? Irtó sokszínű vagy.

LM: Nem igazán. Nekem ez a beszólogatós, szarkasztikus karakter részem, oldalam mindig is megvolt. A Tiktok-on pedig ez kap nagyobb amplitudót. Az ember többféle módon kommunikál, többféle csatornán. Én a Tiktokon pont ezt a fajta énemet élem ki.

FH: És miért hajtalankodsz? A tincshangulat miatt?

LM: A kopaszságot a konferanszié alakítása hozta. Az elmúlt egy évben a fóliázás és minden miatt egy kicsit megváltozott a szerepem színe és a hangulata. Azt találtuk ki Béres Attila rendezővel, hogy legyen akkor ez egy kicsit mephistos hatású. Ahhoz képest, hogy tavaly még egy ilyen kis csillámporos, felhőtlenebb figura volt, most ezt kapják a nézők. Cseppet sem mellesleg az előadás vége is nagyon izgalmas, de nem akarom lelőni, hiszen aki akar, az jöjjön el.

FH: (Még) bennem maradt egy kérdés... az aktuális közéleti állapotokat látva, szerinted mikor lehet meleg miniszterelnökünk?! Egyáltalán releváns ez?

LM: Annak örülnék a legjobban, ha ez nem is lenne téma.