F.H: Hogy vagy, rég találkoztunk személyesen...
Cs.S: Öreg vagyok, októberben 69 leszek. Lefogytam húszon-akárhány kilót és azt mondják az ezoterikusok, hogy sok harag van bennem...
F.H: Miért vagy haragos?
Cs.S: Előállt egy olyan helyzet, amire nem számítottam újra az életemben, egy olyan dolog történik most az országban, ami számomra felfoghatatlan. Nagy vita folyik arról, hogy itt most fasizmus van vagy diktatúra, de mindegy is. Egy eklektikus elegy ez, ahol egy etnikai alapú nacionalizmus kombinálódik a hatalmi helyzetéből, strukturális alapon felépített fasizmussal. Méltánytalannak tartom, hogy az életem meradékát egy kiépülő diktatúrában fogom leélni.
F.H: Mikor jött el az a pont szerinted, amikor Orbán politikája a szélsőjobb felé tolódott?
Cs.S: Nincs jelentősége annak, hogy ez a pont mikor jött el. Ha a saját személyes sorsomra gondolok: talán 2010-ben jelent meg ez a kérdés először a gondolataimban, amikor levettek a képernyőről. Volt egy olyan gondolatom akkor, hogy el fognak valamilyen irányba mozdulni és ebbe az irányváltásba én már nem férek bele. Az volt a duma akkor a hírTV vezetése részéről, hogy az interaktív műsorok, amiket akkor vezettem nem érdekelnek senkit, persze ez nem igaz, ilyen műsorok a mai napig futnak és elég népszerűek is maradtak.
F.H: Honnan eredhetnek az orbáni-rendszer gyökerei?
Cs.S: A második világháború után a társadalmi problémákat a Kádár-rendszer elnyomta, a szélsőjobb kérdését is. A rendszerváltozás környékén a fiatalok azt hitték, hogy ott lehet folytatni, ahol 1947-ben a demokratizálódási folyamatok elhaltak. Az elfojtás és feldolgozatlanság miatt, a szar most előjött a magyar néplélekből. Az egy érdekes dolog, hogy azok a nemzedékek - amelyek elmesélhették volna, hogy mi történt velünk az elmúlt rendszerekben - már szinte teljesen eltűntek. Én a nagyszüleim generációjának az emlékeit hordozom magamban. Engem a mai napig kísértenek a családom legendái. Apai ágon, a nagyapám, aki szétszórta a gyermekeit és mindegyikből 8-10 éves korára cselédet csinált, na róla sok mindent hallottam. Ellenben pár hete felhívott valaki, akiről kiderült, hogy a rokonom, az apám testvérének a gyerekének a leszármazottja volt. Egy egyetemen tanít mostanában, szép egzisztenciát épített fel megának, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy: a családi legendáriumok igaznak bizonyultak, hiszen ez a rokonom mániákus családfa-kutatóvá avanzsált. Ez a rokonom megerősítette azt a tényt, hogy a nagyapám nyilas százados volt, és mint kiderült a fajvédő párt egyik fontos tisztségét töltötte be és tényleg megölte a nagyanyám - ahogyan egyébként, azt én is tudni véltem - egy kandisznó halála miatt történt mindez, mert az állatot elvitte egy jégverés. Ezt a történetet el is mismásolták, ahogy az akkoriban szokás volt. Ez az ember egy szörnyeteg volt. Valószínűleg innen fakad belőlem egyfajta genetikai gyűlölet minden náci eszmével szemben. Itt van velünk a feldolgozatlan, kibeszéletlen múlt. Szerintem nem csak én teszem fel azt a kérdést, hogy miképp alakult ki ez a mostani szisztéma, hogy van egy élősködő, dzsentri világ, amely fosztogatja az államot. A magyar dzsentri, a magyar állammal élt szimbiózisban, volt egy kor idehaza, amikor megjelent Magyarországon a független polgárság, ezek voltak a zsidók, akik nem az államból gazdagodtak meg, idejöttek és felépítették a magyar ipart, tudományt stb. Annak az erkölcsi-és politikai súlya - hogy ez a kártékony dzsentri, az állam fosztogatása mellett egyéb anyagi igényeit kihasználva kifosztotta és elpusztította a hazai zsidóságot – óriási. A genetikai magyarból pedig nem lett polgár. Ennek a hatása most is érezhető. A közvagyon felhasználási szokások, attitűdök a kommunizmusban is megmaradtak és élnek most is. Bár a kommunizmusban még akadtak szakemberek. Visszatérve a jelenbe, ez a mostani „elit” is a tehénszar mellől jött és minden történelmi, családi és szociológia összefüggést tekintve ez az „elit” is egy ócska, here dzsentri lett, pont olyan, amelyik egyszer már katasztrófába vitte az országot. A szakemberekre egyébként akkor sem volt szükség, ahogy ezen rendszernek sincs szüksége a gondolkodó emberekre. Ahogy a szociális katasztrófa szelleme megjelent felettünk és az elcseszett gazdasági lépések jelei egyre jobban megmutatkoznak, az embereket valamivel etetni kell. Most a fasizmus az eleség.
F.H: Most, hogy vidékre költöztél és egy tanyán élsz, mit tapasztalsz ott? Hogyan élnek-és gondolkodnak ott az emberek?
Cs.S: Ezt látom, amit elmondtam és az erre való reakciókat. Bár kevesebben élnek egy tanyasi világban, de az interakciók száma nem kevesebb, hanem több. Engem nem lehet megúszni, ha bemegyek egy boltba, a kocsmába vagy a henteshez példának okáért, ott beszélgetések alakulnak ki. Amikor a Budaházyékat felmentették, akkor például sokat beszélgettem a helyiekkel, de téma Orbánon át minden az embereket érintő dolog. Sajnos passzivitás van, mert ezen rendszer megváltozhatatlanságát az emberek többsége elfogadta. Amikor a tanyára költöztem, akkor az emberek aktívak volta, mert jönnek az önkormányzati választások, de ahogy haladunk előre a kritikus hangok úgy csendesednek el. Hiszen sokan függenek szociális alapon a rendszertől. Az emberek, ott a környezetemben elmesélték, hogy ez mindig így volt a választások előtt. A rendszer meg nyomja a propagandát ráadásul. A falu nyilvánossága előtt zajlott nemrég egy vita, hogy a helyi önkormányzat épületét-és környezetét felújították pályázati pénzekből. A falu nyilvánossága meg merték az csinálni, hogy
F.H: Ez egyfajta tanult tehetetlenség lehet?
Cs.S: Valószínűleg igen, ez is benne van, ha mindenki lop, akkor ők is. A lehúzás és átverés a mindennapjaink része.
F.H: A mai magyar ellenzék mit tud kezdeni ezekkel az általad is vázolt szocializációs problémákkal és az évek alatt kialakult rendszerrel?
Cs.S: Tegye meg, amit tud, fogja fel, hogy ez a rendszerrel nincs kompromisszum.
F.H: Miért működik úgy ez az ellenzék, mint egy béna kacsa? Az évek alatt egy országos rádiófrekvenciát sem tudtak összehozni maguknak...
Cs.S: Az a helyzet, hogy ez a történelmi tapasztalat, ami a demokratikus működéshez szükséges, nincs meg. Az ellenzék is ennek a hazának-és kultúrának a terméke. Hogy egy pozitív példát mondjak: a vidék ifjúsága és főváros ifjúsága között például nincs nagy szakadék és a globális világnak köszönhető. Az összefogást például az ellenzéki oldalon amúgy jó dolognak tartom, csak azokat hibáztatom, akik nem tudják, hogy azt hogyan kell csinálni. A közvélemény szeretné az összefogást, de a szereplői nem voltak őszinték, keveseknek dereng a felismerés, hogy összefogásra van szükség. A Gyurcsánynak is kezd leesni ez, mostanában felfogta, hogy Karácsonyt nem ütnie kell. Ungár Pétertől a Gyurcsányig fel kell azt fogniuk, hogy fontos az összefogás. Nem egymást kell alázni, hanem együtt kell működni. A hazát fosztogatók a riválisok, őket kell legyőzni, nem egymást. Ja, hogy ez nehéz? Igen, az! Ha egy politikus ezeket a problémákat nem tudja megoldani, válasszon egy másik szakmát. Amíg a kompromisszumra alkalmatlan ellenzékiek maradnak többségben, akkor nem lesz változás.
F.H: Ha már az ellenzék, most, hogy beléptél az MSZP-be, kinek volt kire szüksége?
Cs.S: Ez a sztori organikusan alakult, úgy döntöttem, hogy nem leszek remete. A kérdés az volt, hogy hol ne legyek remete? Úgy éreztem ennyivel tartozom a Horn Gyulának, a Kósánénak és a Suchmannak is. És szükség van a baloldali politikára, a fasiszta-projekt ellenében. Az a hang, amit most az MSZP megfogalmaz, az a szakszervezeti hang egyszerűen szükséges a mai politikában és ez az én hangom is. Megvannak a politikusaink, dolgozni kell. A Momentum nem az én generációm, a DK-ban meg nem akartam volna pártszakadást okozni. Most az a feladat, hogy választási párttá legyünk, ehhez még megvan az infrastruktúránk.
F.H: Milyen állapotban van most az MSZP?
F.H: Egyfajta Think Tank szerepét töltöd be az MSZP-ben?
Cs.S: Nem! Nagyon nem! Rossz tanácsadó vagyok! Én csak az emberekkel beszélgetek A Defendnek egykoron adtam tanácsokat, de azokat se fogadta meg senki. Olyan egy kicsit most nekem, mint 1991-ben volt, erőt kell adnom újra azoknak, akik most az MSZP-t a hátukon viszik.
F.H: Mi most az MSZP legfontosabb feladata?
Cs.S: A politikai kooperáció menedzserének kell lennünk. Szakszervezeti szerepre kell törekednünk, a rendszerkritikát tovább kell vinnünk. Az orosz-ukrán háború ügyében is.
F.H: Mennyi ideig lesz a NER a nyakunkon, kérdezem, azért is, mert te aztán már tényleg sok mindent láttál...
F.H: Képes lehet az orbáni-politika belevinni az országot egy olyan katasztrofális döntésbe, mint például a Huxit?
Cs.S: Igen benne van, Orbán az ország egyik részével, azt csinál, amit csak akar. Elő tudnak állítani egy olyan helyzetet, ahol az emberek ezt a szabadságharcos-bullshitet teljesen némán fogadják el és a következményeit is persze. De nem is fontos lassan a Huxit, egyszerűen az Unió csak kihagy minket mindenből. Az Unió él és virul, ámbár érdeke továbbra is az integráció, mert a nagyok mellett lásd: USA és Kína nem lesz máshogy esélye labdába rúgni. Az Orbán-féléket meg egyszerűen a partvonalra teszik.
F.H: Az orbáni-propaganda néhány éve, tulajdonképpen a G-nap után kezdett megerősödni illetve ilyen jelleggel megjelenni a nyílt színen, egy pletyka szerint Orbán Simicskával akarta megvetetni az RTL Klub-ot. Azok az emberek, akik akkor a Fidesz-háza táján dolgoztak egy válaszút elé érkeztek akkor, hogy egy szabadabb sajtó felé nyissanak vagy maradjanak a rendszer részei, a Fidesz mellett maradottak előszeretettel ütik a mai napig a renegátokat, a rendszer pedig mindent megtesz azért, hogy a szabad sajtót még jobban ellehetetlenítse, mi a véleményed a propagandistákról? Akár az újakról, akár a régiekről?
Cs.S: Nem legenda ez és nem az RTL felvásárlása volt a fontos pont a történetben, hanem az, hogy sokan „atombombát” vártak a Simicskától, aki amúgy el is mondta, ha ő ellenáll, az RTL-t majd megveszi a Roszatom. Ez volt a hír! A Roszatom. Csak ezt sokan nem akarták megérteni sem akkor, sem most. A sajtó leuralása évekkel a „G-nap” előtt megkezdődött, azzal például, amikor a Kocsis Máté-félék megjelentek a Magyar Nemzet szerkesztőségében. Nehéz helyzetben vagyunk, hiszen Te is és én is ismerjük, azokat, akik ott maradtak. Emiatt is legyünk kegyesek. Amikor ezek az emberek a drága öltönyeikben feszítenek és beszélnek az ország szociális helyzetéről, na akkor mindig elképedek. Hányan zokogtak a vállamon annak idején, a „G-nap” idején, hogy mi lesz most. A Szánthó Miklóstól a Békés Marcin át. De:
Fotó: Zimon András