Koronkai Zoltán jezsuita szerzetes moderálásával három különböző tudomány képviselői és egyetemi tanárai ültek asztalhoz, hogy megvitassák, merre is tart a történelem, Dúll Andrea környezetpszichológus, Mezei Balázs filozófus és Molnár Antal történész.
A vitaestet Gájer László tanszékvezető, a Vigilia folyóirat felelős kiadója nyitotta meg, aki John Lukacs, az Amerikába emigrált jelentős magyar történész szavait idézte fel, aki nem teológusként, "csak" hívő kutatóként úgy közelítette meg a történelmet, hogy
A történészt ez azzal a megközelítéssel szemben fogalmazta meg, amely szerint a lét határozná meg csak és kizárólag a tudatot, és nem fordítva (vagy kölcsönhatásban). De idézett Gájer László egy másik fontos 20. századi történészt, Lord Actont is, aki a történelem folyását egy folyó medréhez hasonlította, amelyben az igazság, a moralitás és a tiszta eszme aranyrögökként rejlenek a fenéken, és a történész feladata az, hogy megtalálja azokat. A tanszékvezető pap végül arra bátorította a hallgatóságot, hogy fektessen be a Vigilia folyóiratba azzal, hogy előfizet rá, mert ezzel a magyar és a katolikus kultúrát ápolja.
Koronkai Zoltán átvéve a szót, felvázolva a vitaest menetét azzal kezdte, hogy a kerekasztal résztvevőit személyes vallomásra bátorította. Osszák meg, mi a személyes története annak, ahogy ők a történelemhez és szakmájukhoz viszonyulnak. Mély tanítások hangoztak el már csak a személyes vallomások révén is, amely egyben rávilágít arra, hogy
Dúll Andrea megvallotta azt a személyes történetet, hogy csak nemrég derült ki a számára, hogy erdélyi származású családjának mindkét ágáról. Ettől függetlenül azonban korábban is rengeteget kirándult Erdélyben, de megvallotta azt, hogy ahová csak felfedező, turista vággyal vitte az útja, mindig egy különleges élményt nyújtott a számára. Később kiderült, hogy azokon a helyszíneken mind az őseivel is fontos események zajlottak. Ezzel kapcsolatban a környezetpszichológus felhívta a figyelmet arra, hogy manapság egyre inkább a közvélekedés része, hogy
egyben meghív bennünket arra, hogy feltérképezve múltunk, jobban megismerjük önmagunkat.
Molnár Antal bár azzal kezdte, hogy ő tudatosan figyelt arra, hogy szakmája, a történelem választását ne az egyéni, szubjektív indíttatás határozza meg, de később neki is rá kellett arra jönnie, hogy ez megkerülhetetlen. Nagymamája meséi keltették fel érdeklődését a történelem iránt, majd vallásos családi környezetéből és éhségéből a kultúra iránt természetesen következett az is, hogy milyen témákkal foglalkozzon. Így vette észre magán, hogy bár szinte az egész magyar történelem évszázadain belül válogatott a források és kérdésfelvetések között, végül mindig az egyház- és a kultúrtörténeten belül maradt. Egyben jelen volt az a személyes indíttatás is, hogy mindig a még feltáratlan történeteket kereste, ahol átélhette a felfedezés örömét.
Mezei Balázs filozófiai hivatásához méltó módon először fogalomtisztízással kezdte válaszát, emiatt azonban nem maradt adós a személyes szállal sem. Leszögezte, hogy
Nem minden nyelv képes megkülönböztetni ezeket a jelentésárnyalatokat, a francia, az angol, az olasz nem, a németben két fogalom van rá, míg a magyarban három is található. A történet kifejezéssel akkor élünk, amikor még zajló eseményről beszélünk, vagy egy kisebb jelenségnek a folyamatát ragadnánk meg. Míg a történelem fogalom önmagában is súlyt követel magának, egy jelentőségteljes egészt értünk rajta akkor is, ha még tart. A jelenkorra térve felidézte Ferenc pápa megállapítását, amely szerint
Majd Mezei Balázs is elmesélt egy mély, személyes történetet. Megvallotta, hogy nem volna ma ugyanaz az ember, ha nem járt volna 31 évesen Jeruzsálemben. Tudósként tartott előadást a Jeruzsálemi Héber Egyetemen angolul, mikor egy miskolci rabbi leszármazottja hozzálépett, és azt mondta neki, hogy szavai alapján ő bizonyára keresztény. Nagyon mély hatással volt rá ez a megállapítás, amit csak annak köszönhetően tudott értelmezni, hogy járt a betlehemi Születés Templomában, és így el tudja helyezni, mit is jelent kereszténynek lenni a zsidósághoz viszonyítva, amely szorosan kapcsolódik a történelem fogalmához is.
Koronkai Zoltán ezt követően azokat az alapvető kérdéseket tette fel, hogy mi a történelem, és az tudomány-e egyáltalán. Dúll Andrea leszögezte, hogy nem történészként ő más aspektusból vizsgálja ezt a kérdést. A pszichológusok számára ez úgy érdekes, hogy miként születik meg a történelmi tudat, a történelemkép, és miként születnek egyéni történelemfelfogások a tudományos megállapításoktól gyakran függetlenül. Azaz például miként torzul egy nemzet történelme általában benne felmentve saját nemzetünket, és központi helyre téve azt.
Molnár Antal a történelem történetét felvázolva kijelentette, hogy a 18. század óta beszélhetünk a mai értelemben vett történelemtudományról, amikor megjelent a forráskritika igénye a történelmet vizsgálók körében, majd megjelent ezzel párhuzamosan a történelmi olvasatok története is, azaz a historiográfia. Beszélt arról, hogy az angolszász kultúrkörben szeretik
amelyek közé a történelem is tartozik, de alapvetően mindkettő fajtára igaz az, hogy sokféle olvasat és értelmezés lehetőséges. Felvetette azt a meglepő példát, hogy állítólag az orvosok azért szeretnek a történelemmel foglalkozni, mert azt sokkal egzaktabbnak tartják saját szakmájuknál. Egy beteget diagnosztizálni ezerféleképpen lehet, amelyhez súlyos felelősség is társul, a történelmet ők a bizonytalanságoknak kevésbé látják kitettnek.
Mezei Balázs erre a kérdésre válaszolva megosztotta velünk, mit is ért ő a történelem fogalmán, amely alapmozzanata nyugati, keresztény civilizációnknak. Megkülönböztette a keresztény és a nem keresztény történelem fogalmakat, kijelentve azt is, hogy
A zsidóság, majd aztán az Iszlám történelemképe ugyanis egyfajta nyitott, lineáris folyamatként látja a történelem menetét, míg mondjuk a hindu gondolkodás ciklikus ismétlődésként értelmezi azt. Ezzel szemben a kereszténység számára, ahogy Mezei Balázs mondta, a Krisztikumnak ott van ebben a fogalomban a teljesség is, egyfajta befejezettség.
Ennek a teljességnek a feltételezése alapjaiban határozza meg az európai, nyugati civilizációt akkor is, ha ennek nincs tudatában, hiszen ezen az eszmélődésen szökkentek szárba ön- és világértelmezése. Nem tudjuk másként látni sem a történelmet, sem önmagunkat, ezt csak megtagadni tudjuk, de meghaladni nem, és megtagadni sem tudhatjuk egészen. Ez a fajta látásmód nem ássa alá a tudományos vizsgálódást, éppen ellenkezőleg, a tudomány is ebből nyeri a komolyságát, hiszen van értelme annak, amit kutat.
mert abban is ott rejlik az egész-ség érzése és feltételezése. Van valami közös a teljesen szerteágazó kultúrák és talán egymástól teljesen függetlennek tűnő történetek között, és van annak egy iránya.
Dúll Andrea ezzel kapcsolatban hozzátette, hogy pszichológusként értelmezhetetlen fogalom a világtörténelem, hiszen annyi eltérő olvasat van, amelyet a kultúrák is szétválaszthatnak szakadékként. A kultúrák közötti különbség nem pusztán annyit tesz, hogy egy japán mást lát pozitívumnak a történelemben, mint egy amerikai, hanem hogy egyáltalán más folyamatokat vesz észre! A japán sokkal inkább a háttérben zajló lassú változásokat érzékelik, és ruházzák fel jelentőséggel, míg az nyugati ember az individuumok történetét és cselekvését ragadják meg.
Dúll Andrea itt - megítéléstől függően realista vagy pesszimista - jövőképet vázolt fel az MTA Fenntartható Fejlődés Bizottságának állítását, amely szerint
Pszichológusként őt e téren az érdekli, hogy erre a tudásra miként reagál az ember. A fiatalok körében terjedő klímaszorongást is alapul véve engedjük-e, hogy maga alá temessen tehetetlenül a tőlünk független hatalmas változás, vagy megtaláljuk a lényeget, az emberi kapcsolódásokat, és újabb, magasabb minőségre helyezzük-e társadalmi létünket.
Molnár Antal leszögezte, hogy keresztényként ő nem tudja megtagadni, hogy van egyfajta optimizmusa a jövőt illetően. A hitből ő azt tanulja, hogy a jó győz a történelemben, és erre az igazságra bátorítják történelmi ismeretei is. Rengeteg válságot élt már át nemcsak az emberiség, hanem leszűkítve az európai kereszténység is. Az a korszak, amit ő leginkább kutat, a 16-17. század a kataklizmák melegágya.
A 16. században például maroknyi kisebbséggé zsugorodott a katolikusság Magyarországon, míg maga az ország pedig három részre szakadt. De felhozhatnánk Trianon megpróbáltatását, vagy a 40-50-es évek folyamatos terrorját. Ezt mind túlélték eleink, pedig feltehetően drámaibb változások közepette kellett helytállniuk.
Mezei Balázs visszatérve a történelem fogalmának mélyen keresztényi jellegére felhívta arra is a figyelmet, hogy az európai ember gondolkodására nem önmagában az individualizmus jellemző, hanem az, hogy
Ez határozza meg az európai eszmélődést, amely szintén ott pihen Jézus "én vagyok" kijelentéseiben. A ki vagyok én? kérdés mellé pedig társul az is, hogy mi az én közösségem. És bár ezt a filozófus nem tette hozzá, de a zsidó isteni önértelmezés is ebből fakad, hiszen Mózesnek az Örökkévaló úgy jelentette ki magát, hogy "Vagyok, aki vagyok". Mezei Balázs leszögezte azt is, hogy
Meglátása szerint a történelmet fel kell emelni a teológia szintjére, akkor lehet méltó módon vizsgálni, és megérteni mélyebb folyamatait, jelentőségteljesebb eseményeit.
Koronkai Zoltán az est zárásaképp valamelyest Mezei Balázs és Molnár Antal szavaira reflektálva kijelentette, hogy Jézusban Isten országa már köztünk van, és a történelem Isten végleges országában teljesedik majd be. Reményünk alapja tehát nem homokra, hanem sziklára épül.
A kiemelt kép forrása: a Jezsuiták Facebook-oldala