Juhász személyi jogi pert indított az Origo és az azt kiadó Mediaworks ellen, amiért korábban azt állították, hogy erőszakosan viselkedett volt élettársával szemben. Ebben az ügyben nyert korábban már a TV2 ellen is, aki a mostani helyreigazításával újabb jogsértést követett el, hiszen nem azt, nem úgy mondták be abban a röpke 40 másodpercben, amit erre szántak. A másodfokú ítélet szerint az Origo 26 különböző, 2018-as cikkben megsértette Juhász jóhírnévhez, továbbá magán- és családi élet tiszteletben tartásához fűződő személyiségi jogát.

De itt még nincs vége, mert az ítélet értelmében minden egyes hazug cikk miatt külön figyelmeztető közleményt kell kiadnia az Origónak az általuk állított valótlanságokról, azokat pedig 24 órán át kint kell tartaniuk a címlapjukon – abból négy órát kötelezően az oldal legtetején.

Vagyis legalább két tucat helyreigazítást kell közölnie a fideszes propagandafelületnek Juhász Péterrel kapcsolatban a következő időszakban.

A Media1 emellett ugyancsak szombati összeállításában arról számolt be, hogy a TV2 Tényekben Andor Éva olvasott fel egy 40 másodperces szöveget arról, hogy valótlanságokat híreszteltek Juhász Péterről, az Együtt egykori elnökéről, aki jelenleg influenszerként tevékenykedikA 16 durva hazugságból csak párról tettek említést és nem kértek bocsánatot, pedig ezen ügyekben jogerős bírósági ítélet van, és a bocsánatkérések  elmaradásért már többször végrehajtási bírságot is kiszabott a bíróság. A többi között azt állították valótlanul, hogy Juhász Portik Tamásnak, az egykori maffiavezérnek dolgozott, pénzt fogadott el tőle, illetve azt, hogy utasítást kapott tőle.

Donáth Annával kapcsolatos korábbi hazugságaik miatt végül címlapon kértek elnézést, kiemelten. Hogy mindezt megteszik-e Juhász Péter esetében, 15 napon belül kiderül, ennyi idő alatt kell két közleményt is közölniük, foglalta össze a nepszava.hu.