Kisebbségnek lenni többféleképpen is lehet. Akár úgy, hogy saját akaratunk miatt húzódunk távolabb a többségtől, akár úgy, hogy beleszületünk egy olyan közegbe, amelynek tagjaira másként tekintenek a sokaságból.
A cigányság nemcsak életforma, hanem kultúra és életérzés is. Amennyire elszigeteltetik a civilizáltnak vallott embertársadalomtól, éppen annyira teljes a saját népének világában.
Ki ne ismerné az érzést, amikor megjelenik egy cigányokból álló zenészbanda, és olyan hangulatot teremtenek a mezítlábas táncosaikkal, amelynek hatására bennünk is ritmusra folyik a vér? Amikor csupán a bennük lévő tehetség és adottság láttán elképedve kérdezzük: hol tanulták ezt a fantasztikus hangulatteremtést ezek a cigányok? Honnan jön ez az ősi ritmusérzék, ez az aprólékosan „kidolgozott”, ösztönös tánctudás? Igen, róluk van szó. Akiknek világnapját, ma, március 19-án tartjuk.
Egy olyan népről beszélünk, amelyik a felemelkedéshez, kiszakadáshoz többszörös energiát kell, hogy befektessen, hiszen az előítéletek és a szegény sorsból fakadó hátrányok miatt a helyzetük nagyon nehéz.
Cigánynak lenni nem könnyű állapot, bármelyik oldalról tekintünk is rájuk. A szegénység és az őket jellemző lelki virtusuk miatt azt gondolnánk, hogy ez a nép sosem fog ráállni a fejlődés útjára, pedig ez az út nemcsak elkezdődött, hanem járható is már számukra.
Egyre több művészt, kutatót, kulturális szakembert találunk közöttük, de vannak, akik az orvostudomány terén vívták ki maguknak a tiszteletet.
Bari Károly, Kossuth-díjas költő, műfordító, folklórkutató, grafikus
Mindenki számára van esély a felemelkedésre. Napjainkban pedig egyre több roma származású él is a lehetőséggel, be akarja bizonyítani, hogy
Olyan világot élünk, amikor az egyéniség felvállalásáért, a másként gondolkodásért és az annak hangot adásért nem feltétlenül jár dicséret. Bár a törekvések elméleti szinten azt hirdetik: vállald fel magad, de a széles társadalmi elfogadás még várat magára.
A cigányember áldásokat szór mindenkire, amit komolyan is gondol, túloz és nyersen, kendőzetlenül őszinte, amit nem mindig veszünk örömmel, de van egy olyan tulajdonsága, aminek sokszor örülnénk, ha saját közegünkben megkapnánk: a befogadás. Híres összetartásuk, egymást segítő és abban sajátos gondolkodásuk jellemzően feltűnik mindenhol, nem marad hatás nélkül, ahol megjelennek.
Ennek a népnek nincs saját országa. Van azonban saját kultúrája, amely keveredhet az adott hely népének kultúrájával, de mégsem olvad bele egészen, megtartja az autentikusságát annyira, amennyire csak lehetséges.
A nem-diplomás cigányember nem gondolja túl a művészetet. Hozza a genetikájában, hozza a széles családi köréből, és továbbadja az övéinek akár egy mese formájában is.
Íme az ő történetük arról, miként teremtette Isten a cigányembert:
Fotók: facebook, pixabay