A Telex átfogó cikket közölt a március 15-t követő napok kevéssé ismert eseményeiről, amikor is antiszemita erőszakhullám söpört végig az országon. Írását a lap azzal kezdte, hogy megidézett egy, az idei megemlékezések közül sajnálatos módon az akkori elítélendő tettekre emlékeztető beszédet.

Toroczkai László a március 15-i beszédében antiszemita felhangú beszédet mondott el,

- a szélsőséges párt megemlékezéséről a frisshirek.hu-n is hírt adtunk. Kádár Gábor és Vági Zoltán történészeket idézve a Telex összegezte, hogy az 1848 tavaszi, nyári antiszemita zavargásokban több tízezer fő vett részt, és bár például Petőfi Sándor elítélve azokat határozottan a németekre fogtak az erőszakos tetteket, valójában a német ajkúakon túl képviseltették magukat ezekben az akciókban magyarok, szlovákok, polgárok és diákok éppúgy mint parasztok, férfiak és nők is.

Éppen 175 évvel ezelőtt, azaz 1848. március 17-én kezdetét vették ezek az események, mert rögtön számos zsidó származású, identitású személy akart csatlakozni a megalakuló nemzetőrségbe Pesten. Több magyar huszár és a német vezényleti nyelvű dragonyosok közül is számosan kijelentették azonban, hogy ők bizony nem hajlandóak közöskedni zsidó társaikkal.

Kezdetben ezért létrehoztak külön egy nemzetőri osztály a zsidók számára,

ez azonban nem oldotta meg végleg a feszültséget, így a Pest Megyei Rendre Ügyelő Választmány március 26-án kénytelen volt "ideiglenesen" kizárni a zsidókat a nemzetőrségből.

A villongások pedig tovább fokozódtak. Április 19-én csak pár nappal a polgári törvényhozás ékkövének számító áprilisi törvények elfogadásának és nem sokkal több mint egy hónappal azután, hogy a Nemzeti Múzeumnál a márciusi ifjak hirdettek emberbarát eszméket, ugyanannál az épületnél a szónokok már azt követelték, hogy a zsidókat űzzék ki a városból, a zsidó nemzetőröket pedig fegyverezzék le. A felhergelt tömeg nem állt meg a skandálásnál, hanem törni-zúzni kezdtek a zsidók lakta Terézváros utcáin, és érintett polgárokat is megvertek.

Kossuth Lajos erre a lehető legnagyobb határozottsággal javasolt reagálni:

kész lett volna ágyúval belelövetni az antiszemita csőcselékbe, mire azonban minisztársai csitították. Batthány Lajos miniszterelnök személyesen sietett a tömeget jobb belátásra bírni, a szép szavak azonban nem hatottak. Végül mégis a hadseregnek kellett rendet tennie, és be kellett adnia a derekát a magyar vezetésnek azzal kapcsolatban is, hogy végül elrendelte a zsidó nemzetőrök lefegyverzését.

A sors úgy akarta, hogy Magyarország újjászületésének napjai ne jegyeztessenek föl e nemzet könyvébe foltok nélkül: szabadságunk meg van fertőzve, mégpedig a legszennyesebb módon

- idézi a Telex a történtekről a Budapesti Híradó korabeli beszámolóját. Petőfi Sándor is írt naplójában az eseményekről, és ahogy azt korábban felvetettem, határozottan a német ajkú pesti polgárokat hibáztatta értük:

miért üldözitek ti a zsidókat, hogy meritek őket itt üldözni minálunk?

Kádár Gábor és Vági Zoltán úgy összegzi az 1848-as antiszemita villongásokat, hogy „a politikai bizonytalanság felszínre hozta az (elsősorban német) városi polgárság gazdasági alapú és a paraszti tömegek premodern, babonás zsidóellenességét”. Felhívták a figyelmet arra, hogy kétféle antiszemitizmus létezett akkoriban, és bár eredete kissé más volt, ugyanúgy erőszakos tettekben ölthetett testet:

• a valóban főként német ajkú polgárság féltékennyé vált letelepedésre és iparűzésre engedélyt kapó zsidóságra,
• a parasztságban pedig még mindig (ahogy sok esetben még napjainkban is) jelen volt egy nép babonáság az ismeretlen kultúrájú és vallású, az egyház által évszázadokig hazugan és hamisan Isten-gyilkossággal megvádolt zsidóság ellen.

Volt már gazdasági indíttatású pogrom február 19-én, tehát március 15-e előtt is Pozsonyban, ahol szintén a hadseregnek kellett közbeszólnia. Egy hónappal később aztán ismét fellángoltak az indulatok a koronázóvárosban. Boltokat törtek be, és megrohamozták a gettót.

A csőcselék féktelensége, fájdalom, támaszt és felbátorítást talált azon keserű ellenszenvben, mellyel a városi polgárság nagy része a zsidók ellen viseltetik. Sok zsidó kegyetlenül megveretett, mindnyájan ártatlan családaikkal együtt, aggodalom, és rettegés közt számlálták a perceket

- írta a történtekről a Pesti Hírlap. De nemcsak Pozsonyban, hanem az aztán a zsidó-magyar együttélés fellegvárává váló Szegeden is történtek erőszakos cselekmények, ahogy Kassán vagy Pécsen is.

A legsúlyosabb eseményre Szombathelyen került sor.

Emelte ki írásában Hermann Róbert történész, aki külön kigyűjtötte az időszak zsidóellenes villongásait.

1848. április 4-én szétverték a zsinagógát, szétszaggatták a tóratekercset, kifosztották a zsidók bérelte borospincéket.

Magyar és külföldi lapok arról számoltak be, hogy brutális kegyetlenséggel zajlottak az események: betegeket rángattak ki az ágyukból, gyermekeket vágtak a falhoz

- írta tanulmányában Hermann Róbert, aki 6 és 15 fő közé teszi az időszak zavargásainak halálos áldozatait. A zsidóellenes erőszak annyira fellángolt akkoriban, hogy a honi zsidóság körében elindult egy mozgalom, hogy szedjék a sátorfájukat, és vándoroljanak ki Amerikába.

Kivándorlási egylet alakult és irodák álltak föl.

Európa minden emberének ütött a szabadság órája, csak egyedül mi, magyar zsidók (…) tengődünk a régi elnyomás alatt (…) a szégyen és gyalázat bélyegével süttetve mindenütt üldöztetünk

- állt abban a felhívásban, amellyel a kivándorlásra szólították fel társaikat a magyarországi zsidók. A mozgalom azonban végül elhalt, és a kivándorlásból semmi sem lett, összegzi cikke végén az antiszemita erőszakhullámról írtakat a Telex.

A pogromok ellenére a magyar zsidóság ugyanis számarányát túlszárnyaló módon csatlakozott a magyar szabadságharc küzdelmeibe.

A kivándorlási egylet helyiségei toborzóirodákká alakultak át,

a zsidó hitközségek pedig jelentős adományokkal, még vallásos kegytárgyakkal is támogatták a honvédeket. Kossuth Lajos hálából, a zsidó huszárok számát kissé túlzó módon 20 ezerben határozta meg, az azonban tény, hogy 1849 júliusában az Országgyűlés elfogadta a zsidóság egyenjogúsítását, amely a korabeli Európában nagyon haladó szellemiségű törvény volt. Szemere Bertalan miniszterelnök a törvény elfogadásakor a következőket mondta:

Alig van népfaj, mely a zsidókat hűségben és munkásságban nemzeti háborúnk körül felülhaladhatná: a jogegyenlőség kimondása újjászületésünknek egyik szükséges következménye, az emberi és polgári kötelesség egyszerű teljesítésén túl a hazafiúi érdemet jutalmazzuk meg.

Sajnos azonban az érkező orosz hadsereg és a világosi fegyverletétel, majd Arad elsöpörte a zsidóság felszabadítását épp úgy, mint a magyar szabadság ügyét.

A kiemelt kép forrása: Wikipédia, zsidó honvédeknek állított emlék a budapesti Kozmai utcai zsidó temetőből