2024.02.23., péntek - Alfréd
Budapest: 8o - 9o
Az ország 19 megyéjében

Fogyasztóvédelmi elismeréseket adtak át Szegeden

Bottyán Róbert | 2023. március 17. - 18:11
Fogyasztóvédelmi elismeréseket adtak át Szegeden

Tizedik alkalommal adták át a Dr. Csada László-díjat csütörtökön Szegeden, a Fogyasztóvédelmi Világnaphoz kapcsolódóan - tájékoztatta a frisshirek.hu-t a Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A fogyasztóvédelmi elismerést közigazgatási, civil és vállalkozási területen osztotta ki a díjat alapító három szervezet, a megyei kormányhivatal, a megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Dél-alföldi Regionális Fogyasztóvédelmi Egyesület.

Közigazgatási területen végzett munkájáért Dr. Prónay Szabolcs, Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Üzleti Tudományok Intézetének docense kapta meg az elismerést. Kutatási területe többek között a fogyasztói magatartás (márkaválasztás, szimbolikus fogyasztás, márkalojalitás). Több éve működik közre a fogyasztóvédelmi szervezetek kommunikációs projektjeiben, segítve a fogyasztók tájékoztatását. Kutatásai számos az e-kereskedelemmel, illetve a fiatal fogyasztók vásárlási szokásainak feltérképezését célzó fogyasztóvédelmi felmérés alapját képezte. A felméréseket követő kutatási jelentések pedig a fogyasztói tudatosságra nevelő iskolák oktatási programjaiba is beillesztésre került.

Civil területen végzett munkájáért Pavlovits Miklós író, újságíró kapta meg a díjat. A Szeged Városi Televízió alapító vezetője volt, később a szintén szegedi Telin Tv tulajdonos-főszerkesztőjeként tevékenykedett, a társadalmi kommunikáció, a fogyasztóvédelem elkötelezett szakembere volt. Mindkét helyi televízióban rendszeresen foglalkozott a fogyasztókat érintő kérdések, problémák szakszerű bemutatásával. A civil szervezetekkel való, hatékony együttműködés érdekében alapította meg a Szó-Tér Közhasznú Egyesületet, amely közel húsz éve kommunikációs partnere a Dél-alföldi Regionális Fogyasztóvédelmi Egyesületnek. A teleházak hálózat bevonásával részt vett a fogyasztóvédelmi ügyfélszolgálati pontok kistelepüléseken való elérhetőségének kiterjesztésében, biztosítva ezzel a vidéki lakosság online kapcsolatát a fogyasztóvédelmi szervezetekkel. Szakmai vezetésével a 2000-es évek elejétől napjainkig rendszeresen készültek fogyasztóvédelmi témával foglalkozó tematikus műsorok.

Vállalkozási területen végzett tevékenységéért Dr. Horváth Károly kapta meg a Csada László-díjat. Már második négyéves ciklusát tölti a Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Által Működtettet Független Békéltető Testület élén. Jogi diplomáját 1980-ban szerezte Szegeden, 1993-tól dolgozik ügyvédként az általa és felesége által alapított Horváth és Németh Ügyvédi Irodában. Először 2011-ben, majd 2017-ben választották meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróságának választottbírójává, ahol gazdálkodó szervezetek vitás ügyeiben igyekezett segíteni az egyezségkötést. 2016 januárjában választották meg a megyei békéltetőtestület elnökévé, ahol évente átlagosan mintegy 500 fogyasztók és vállalkozások között kialakult vita rendezését segíti az alternatív vitarendezési eljárás szervezésével, a felek közötti közvetítéssel, valamint fogyasztóvédelmi jogszabályok módosítására, kialakítására tett javaslataival.

A díjakat Dr. Kupecki Nóra alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár, Dr. Róth Márton főispán, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal vezetője; Török László, a vármegyei kereskedelmi és iparkamara kézműipari alelnöke; valamint Petrik Sándor, a Dél-Alföldi Regionális Fogyasztóvédelmi Egyesület elnöke adta át a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Rákóczi téri épületében megtartott ünnepségen. Két díjazott, Dr. Prónay Szabolcs és Pavlovits Miklós akadályoztatottsága miatt később veszi át az elismerést.

Fotó: Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara