Honvédsír Budapesten? Mi lehet benne a különlegesség? Sajnos Budapesten - vagy korábban még Budát és Pestet - számos véres ütközött rázta meg. Az elmúlt két században négy komoly csata is zajlott fővárosunkban:
- az 1849. májusi, amikor a dicsőséges tavaszi hadjárat csúcspontjaként Görgey serege visszafoglalta a várost,
- Budapest tragikus ostroma
- végül pedig 1956 utcai csatái;
- de visszatekinthetünk a messzi évszázadokba is, Buda 1686-os visszavétele is csak súlyos véráldozatok árán valósult meg.
A félig a névtelenség homályába vesző Kovács J. sírja azonban egyedülálló amiatt, hogy ez az egyetlen honvédsír a fővárosban, amelyet temetőn kívül őrzött meg a kegyelet.
Az elhunyt katona kiléte homályba veszett, annyi azonban biztos, hogy 1849 májusában vesztette életét, így az utókor csak sejteni véli, hogy Görgey Artúr seregében szolgált, és Buda visszafoglalásakor adhatta életét
Ahogy az 1904-ben a Budapesti Polgári Lövészegyesület által készítettett sírkőn olvasható.
- írta valaha a költő, politikus Zrínyi Miklós. És bár osztozunk az élet tiszteletében a költőfejedelemmel, mégis kegyeletet és főhajtást érdemel az, aki a hazáért küzdve életét adta, aki szintén élni akarhatott volna inkább a hazáért, de ez a sors nem adatott meg neki.
Politikusok, költők sokan sokféleképpen szavaltak már arról, hogy a hazáért mi mindent kell tennünk, hogy a haza mennyire fontos, hogy a haza oltárán nem késlekedhetünk áldozatot hozni. De mi a haza? Erre már kevesen felelnek. A haza egy hely? A haza az otthon? Vagy a haza a nyelvben rejlik, ahol megértenek minket, és amely nyelven álmodunk? Vagy a haza közöttünk van? - ahogy Jézus azt az Isten országáról mondta. A haza egy közösség? Hozzám ez a meghatározás áll legközelebb.
A haza valami olyasmi, ami a szívünkben születik, és például olyan kapcsok teszik ellenállóvá és erőssé, mint Kovács J. honvéd áldozata és sírja, akiről még a keresztneve sem maradt fenn, mégis összekapcsol mindannyiunkat, akiknek jelent valamit a szó:
A 12. kerületi Kis-Sváb-hegyen található sírt még kitüntetettebbé teszi az a szöveg, amelyet a Ráday-család jóvoltából olvashatunk a felújított sírkő mellett. A méltó emlékezésért szó szerint és hiánytalanul idézem azt. A szövegek Katona Tamás, Ráday Mihály és Csorba László történészek munkájából, Az 1848/49-es szabadságharc emlékhelyei című kötetből származnak:
"Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc – sikereivel és kudarcaival együtt – nagyon fontos és szerethető korszaka történelmünknek. Ekkor gyorsult fel a polgári átalakulás, a részvevők nyitott, európai Magyarországról álmodtak, és bár voltak ellentétek is közöttük, lenyűgöző hányféle embercsoport – magyar, szerb, román, német, rutén, zsidó, örmény – fogott össze és küzdött együtt a szabadságért: mindannyian jogegyenlőséget, polgári szabadságjogokat, gazdasági és kulturális modernizációt akartak."
"Nem tudja senki sem biztosan, csak sejteni lehet, hogy hogy Kovács J. honvéd feltehetően Görgey Artúr tábornok seregében szolgált és Budavár ostrománál esett el itt, a Kis-Sváb-hegy oldalában, 1849 májusában. Nem ismerjük a keresztnevét sem. De szívünkhöz közeli honfitársunk és lakótársunk, mert ő az, aki összeköt bennünket, akinek a síremléke lehetővé teszi, hogy – mindenféle politikai protokolltól, pártállástól függetlenül – ezen a helyen emlékezzünk március 15-ére, a magyar forradalomra és szabadságharcra, a küzdelem névtelen és „neves” hősire, áldozataira."
"Felgyorsult világunkban szükség van néhány állandó pontra, olyan helyre, ahol megállhatunk emlékezni, töprengeni, átgondolni az előttünk járó nemzedékek cselekedeteit, vonzásait, választásait. A Hegyvidéken ilyen pontot kínál Kovács J. honvéd emlékhelye, amely az egyetlen – nem temetőben található – honvédsír egész Budapesten."
Legyen áldott Kovács J. áldozata és emléke! És legyen áldott Magyarország, mi, mindannyian tegnap és ma, mindörökké!