Döntésének okairól elmondta: új ember kell a település élére, régi alpolgármestere, Cserháti Ferenc venné át tőle a polgármesterséget. 

Utódjáról Pásztor Béla elmondta, hogy jóravaló ember, jó vezetője lesz a városnak, persze, ha megválasztják a lakók, akik leghamarabb májusban dönthetnek erről. Addig is lesz ideje az alpolgármesternek, hogy „gyakoroljon, kitanulja a mesterséget”, tette hozzá a leköszönő polgármester a telex.hu kérdésére.

„Nem könnyű elválni” – mondta a lemondásáról, de a jövőben is segít, ha kikérik a tanácsát. Bízik benne, hogy az alpolgármester is 

„talán ő is ráhúz egy ötvenest.”

A 84 éves Pásztor Bélát 1965. szeptember 1-jén választották meg Veresegyház tanácselnökének, előtte a helyi művelődési ház igazgatója volt. Egészen 1990. október 12-ig töltötte be a tisztséget, de utána polgármesternek is megválasztották, és azóta is megnyert minden választást. Az 58 évnyi polgármestersége rekordnak számít Magyarországon.

Fotó: Veresegyháza Polgármesteri Hivatal Facebook-oldala