Az iráni televízió megszakította közvetítését az Anglia-Irán világbajnoki labdarúgó-mérkőzésről, mert az iráni játékosok nem énekelték országuk himnuszát – írta az MTI nyomán a Sportal.

Iráni aktivisták szerint a játékosok ezzel a hazai kormányellenes tiltakozások mellett álltak ki. Nem túl merész ez a kijelentés, hiszen – amint arról lapunk, a Frisshirek.hu korábban már beszámolt – az iráni labdarúgócsapat kapitánya a mérkőzést megelőző tegnapi sajtótájékoztatón kijelentette, az egész válogatott hazája kormányellenes tüntetőivel szimpatizál.

Sok szurkoló fütyült az iráni himnusz alatt, illetve közülük számosan „Nők, Élet, Szabadság” feliratú iráni mezt viseltek az al-rajjani Halifa Stadion lelátóján.

Mint ismeretes, Iránban szeptember 16. óta tart az országos tiltakozáshullám, amelyet Mahsza Amini 22 éves iráni kurd nő halála váltott ki. A nőt az erkölcsrendészet letartóztatta, mert állítólag megsértette az iszlám köztársaság szigorú öltözködési szabályait, majd az őrizetben meghalt.

Az angol válogatott egyébként fölényes, 6-2-es győzelmet aratott az iráni csapat felett a katari labdarúgó-világbajnokság B csoportjának hétfői nyitómérkőzésén.

A háromoroszlánosok már a félidőben 3-0-ra vezettek, Saka duplázott, de Bellingham, Sterling, Rashford és Grealish is betalált a színeikben. Az iráni Taremi két gólja csak a végeredmény kozmetikázásra volt elég.

A csoport másik mérkőzését magyar idő szerint ma este nyolc órakor az USA és Wales csapata vívja.

Fotó: Gareth Southgate angol szövetségi kapitány.MTI/EPA/Andrew Yates