Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke váratlan bejelentést tett az M4 csatornán. A kétszeres olimpiai bajnok és világbajnok vízilabdázó 2011-ben fejezte be aktív pályafutását. A szakág szervezetének az élére 2018-ban választották meg, majd 2020-ban megerősítették pozíciójában. 2017-ben a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségébe is bekerült.

A korábbi sportoló azonban nem csak a sportszakmában jeleskedett a vízből kiszállta után, hanem aktívan bekapcsolódott a közéletbe. 2019-ben ő volt a Fidesz-KDNP jelöltje a pécsi polgármester-választáson, amelyen azonban alulmaradt a tisztséget most is viselő Péterffy Attilával szemben.

A mai napon lemondok a Magyar Vízilabda Szövetség elnöki tisztségéről, a következő időszakban szeretném minden energiámat a Nemzeti Vízilabda Képzési és Módszertani Központra fordítani, aminek az alapjait a kollegáimmal már régóta lefektettük

- jelentette be Vári az M4-nek. Azóta az MTI-hez is eljuttatott sajtóközleménye szerint, amelyet a waterpolo.hu idézett teljes terjedelmében azt is elmondta, hogy döntését a szövetség elfogadta.

A kép forrása: Vári Attila Facebook-oldala