Csatóné Boros Zsuzsanna nyolcadikos kora óta ír. – „Egy részről azért, hogy ne unatkozzak. Még gyerekként kezdtem kitalálni történeteket, amiktől az unalmas házimunka már nem is volt olyan elviselhetetlen. Más részről pedig jó kívülről nézni életem problémáit, és meglátni bennük a humort” – mondta az antológiákban megtalálható alkotások szerzője és országos versenyek díjazottja.

Íme egy írása:

Én: Általában 5.00-kor csipog a telefon, de a legtöbbször 4.59-kor vagy egy kicsit korábban ébredek, így még van időm kiiktatni a telefon csörgését, hogy a többiek ne hallják, és csendben kilopózom. Ez azért is fontos, mert ilyenkor majd egy órám van, amikor tutira csak magammal foglalkozhatom.

A férjem: 5.20-kor lenyomja a telefont. Ha hatig nem ér ki a konyhába, bemegyek. Mikor meghallja a lépteim, összerezzen és közli: „Fent vagyok”, majd ugyanolyan mozdulatlanul és békésen, nyakig betakarva alszik tovább. Pár perc múlva újra próbálkozom: „Mindjárt megyek!” – hangzik a következő ígéret, és az oldalára fordul, majd békésen szuszog tovább. Ekkor ha a Duna vízállását nem is, de közlöm vele a pontos időt. A válasz: „Aha” – és újabb szuszogás.

Ha továbbra sem mozdul, akkor folytatom a suttogást: „Csak azért szólok, mert én most lelépek egy pasival, és csak elmondanám gyorsan, amit a gyerekek ellátásáról tudni kell…” – Erre hirtelen felül: „Mi van?”  „Reggel” – válaszolom, – „kapucsínó az asztalon, megyek, keltem a nagyobbikat.” Általában ezután már nem fekszik vissza.

A nagyobbik csemete: Ide csak mellékelek egy párbeszédet. (A rövidített változatot. Aki a rendezői, vágatlan verzióra kíváncsi, az adja meg az email címét, szabadítson fel a gépén, telefonján néhány giga szabad helyet és elküldöm):

– Jó reggelt, keljél!
– Miért?
– Mert suliba kell menni.
– Most?
– Igen, hamarosan.
– Akkor ma nincs szabadság?
– Nincs.
– És mikor lesz?
– Majd hétvégén.
– De én úgy tudom, hogy ma szabadság van.
– Nem, nincs, keljél.
– Szünet sincs?
– Nincs.
– Nem akarok felkelni.
– Kakaó az asztalon, és ha most mész, akkor még tabletezhetsz is egy kicsit.

Ekkor az eddig mozdulatlan gyerek hirtelen teljesen éber lesz, és kipattan az ágyból.

A kisebbik csemete: Na, őt különleges bánásmódban kell részesíteni, ugyanis a többiek neszezése hallatán kibillen a REM szakaszból, és nyöszörgő kántálásba kezd, mint egy transzba esett sámán. Ez tulajdonképpen egy jel nekem, hogy villámgyorsan kerítsek egy cumisüvegnyi tejet vagy tápszert, mert ha sokáig késlekedem, vagy anélkül megyek az ágyához, akkor már csak azzal szembesülhetek, hogy éppen az Ördögűző című filmből ad elő jeleneteket. 

Annyi különbséggel, hogy nálunk szenteltvíz helyett csak a cumisüveget kell ügyesen a szájába dugni. Ettől hirtelen lenyugszik, és miután megitta a tartalmát, immár kinyitja a szemét, és teljesen démonmentesen annyit mond: „HÖ”, majd az üres cumisüveggel felém hadonászik.

Ha esetleg nem érteném, hogy ezzel mit akar, akkor egy fóka és busman nyelv keverékével elmagyarázza, hogy ő megitta, én meg tegyem a dolgom, és vigyem már ki a konyhába az üres üveget. Ha ez sikerül, megtapsolja magát (vagy engem, ezt még nem tisztáztuk). Ezután már csak a reggelizés, öltözködés van hátra… ez is jön hamarosan.”

Eddig az ízelítő. Csatóné Boros Zsuzsanna hetente többször ír még ma is, ha teheti.

Bihari Péter író óraadó tanár a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, kreatív írás kurzust és íráskészség fejlesztést tart. Úgy fogalmazott, fontos, hogy a szövegstílus minél közelebb legyen a szerkesztői elvárásokhoz. – „Ez forgalmazási szabályokat jelent. Nem fog megjelenni a mű, ha a szerző frazema-keveredéseket, tautologiát, a helyzethez (vagy a karakterhez) nem illeszkedő, rossz szavakat, túlírt mondatokat használ. Ezeknek az elkerülése tanítható.

Másrészt kell egy jó felütés, ami megragadja a kiadót, és egy olyan téma, ami nem elhasznált, ami megragadja a figyelmet. Persze az is igaz, hogy írásmű tekintetében nincsenek arany igazságok. Akad olyan szöveg, amelyik a cselekményességével ejt rabul, van olyan, amelyik a karaktereivel, és akad olyan is, amelyik egy nyugtalanítóan izgalmas problémát vet fel. 

Ha egy érdekfeszítő probléma kerül kifejezésre, és az író megtalálja a hozzá illő stílust, dramaturgiát és kifejezéskészletet, bele fogunk szeretni az írásába. Mindemellett van még egy nehezebben megfogható dolog, amit Boileau dekórumnak, Lovecraft konzisztenciának nevezett, a legtöbben azonban csak fókusznak hívják. Nagyon fontos, hogy egy mű ne legyen ezer irányba széttartó, illetve ismerje a témáját, és azt fejtse ki” – magyarázta a miskolci születésű szakember.

Hogy meddig kell tanulni valakinek az írás alapjait, az nem mondható meg. Van, akinek egyáltalán nem kell. Például van olyan hallgató az SZFE-n, aki azóta ír érdekfeszítően és olvasmányosan, amióta ismerem. Sajnos elmulasztottam megkérdezni, mit fizetett érte. Majdnem biztos vagyok benne, hogy aki már jó stílusban és jól ír, megfizette az árát. Írásra áldozott időben, élet okozta sebekben, olvasott szövegekben, felmerült problémákban és magánéleti tapasztalatokban. Aki még nincs ezeken túl, korából vagy környezetéből kifolyóan, úgy tapasztaltam, általában egy irodalmi vagy filmes élményt akar újraírni. Nekik valamivel több időre van szükségük – magyarázta a Peter Sanawad néven ismertté vált sci-fi-író.

Képünk illusztráció.