Lepattintotta a Budapestre látogató amerikai kongresszusi delegációt az Orbán-kormány és a Fidesz is – írta meg a hvg.hu, miután a politikusok az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén David Pressman nagykövet társaságában közös sajtótájékoztatót tartottak.
Mint arról előzőleg a frisshirek.hu is beszámolt, a kétpárti küldöttséget Jeanne Shaheen, a szenátus NATO-megfigyelő csoportjának társelnöke, a Külügyi Bizottság tagja, Thom Tillis, a szenátus NATO-megfigyelő csoportjának társelnöke, valamint Chris Murphy és Chris Van Hollen, a Külügyi Bizottság tagjai alkották.
Ahogy az egyik demokrata szenátor, Chris Murphy a vasárnapi sajtótájékoztatójukon fogalmazott:
Mint mondta, furcsának tartja, hogy egy NATO-szövetséges kormány így viselkedik egy másik szövetségessel, és még a párbeszédre sem hajlandó. Emlékeztetett arra, hogy bár Törökország is késleltette Svédország NATO-csatlakozásának ratifikációját, Ankarában annak idején legalább fogadták őket.
A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy amint a delegáció tagjai visszatérnek az Egyesült Államokba, kétpárti határozati javaslatot nyújtanak be a Kongresszusnak. Ebben a svéd NATO-csatlakozás késlekedés nélküli ratifikálását fogják sürgetni. Ugyanakkor az AP hírügynökség információja szerint a határozati javaslat egyebek mellett bírálja Orbán Viktor miniszterelnök baráti kapcsolatait Oroszországgal és Kínával.
Fotó: Facebook / U.S. Embassy Budapest