Gajdics szerint ismét bebizonyosodott, hogy az ellenzéki pártok alkalmatlanok a politizálásra, mert hiába kaptak a kegyelmi üggyel megmondóembereik szerint magas labdát, mégis átengedték a Hősök terét „meghatározatlan identitású és szándékú alakoknak, úgynevezett influenszereknek".

Utóbbi jellemzését később bővebben is kifejtette. Pottyondy Edina főszervezőre korábbi momentumos aktivistaként, Gulyás Márton házigazdára „szélsőbaloldali utcai provokátorként kétes hírnevet szerző amerikai zsoldosként", a többiekre pedig szélsőségesen kormányellenes megmondóemberként hivatozott. Gajdics természetesen a meleg felszólalókat is megtalálta. Kiemelte, hogy az influenszerek jelentős hányada vállaltan „LMBTQ-propagandista". Hitelességüket szerinte jelentősen árnyalja, hogy nekik nincs és soha nem is lesz senkijük, akit a szörnyetegnek hazudott politikai ellenfeleik bármiben is fenyegetni tudnának.

Gajdicsnak a tüntetőkről is megvolt a véleménye. Szerinte a téren a szokásos kormányellenes csődületet láttuk, az esemény az Orbán-fóbiások véleménygettójának erődemonstrációjává vált.

Végül megtalálta az ellenzéki politikusokat is. Szerinte a gyermekvédelmi törvény ellen szavazó képviselők az igazi szörnyetegek, mert ki akarják venni a pedofíliát a legaljasabb bűnök sorából, és egyszerű szexuális szokássá akarják minősíttetni. Gajdics szerint a Hősök terén megjelenő 50 ezres tömeg valójában az ő érdeküket szolgálta.

Gajdics Ottó néhány éve a Mandinernek mesélt a KISZ-es múltjáról, amiben kifejtette, hogyan harcolt KISZ-titkárként a kommunisták ellen: "Én zártam be a Nyíregyházi Főiskola KISZ-irodájának ajtaját." Érdemes elolvasni.

Fotó: YouTube

Forrás: 444.hu, Magyar Nemzet