Svájci nembináris énekes diadalmaskodott az Eurovíziós Dalfesztiválon

A svájci Nemo nyerte meg a svédországi Eurovíziós Dalfesztivált a 'The Code' című számával, ezzel ő lett a verseny történetének első nem bináris győztese.

A versenyen a közönségkedvenc horvátokat maga mögé utasítva diadalmaskodott, és a döntőben egy nembináris zászlóval is kiemelte identitását. A győztes dalban a rappeléstől az operaéneklésen át a hagyományosabb popzenéig minden megtalálható. Nemo, aki 2023 óta nyíltan vállalja nembináris identitását, a dalával az identitás megtalálásáról szóló üzenetet közvetített.

A verseny második helyezettje Horvátország lett a 'Rim Tim Tagi Dim' című bulihimnusszal, míg a harmadik helyre Ukrajna futott be. A negyedik helyen Franciaország, az ötödik helyen pedig Izrael végzett, amelynek részvétele miatt a versenyt tiltakozások és tüntetések árnyékolták be.

Az izraeli Eden Golan előadását kifütyüléssel és éljenzéssel fogadták, és a verseny előtt a dalszövegéből ki kellett húzni a Hamász októberi terrortámadására utaló részleteket. A verseny alatt az izraeli zsűri pontbejelentésekor is hallható volt a közönség tiltakozása. Az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) csak márciusban engedélyezte Golan indulását, miután változtatott a szöveg egyes részein. Egy zsűritag Izrael részvétele miatt nem vett részt a pontozásban, és ha csak a nézői pontszámok számítottak volna, Golan második lett volna a versenyen.

Nemo győzelmi beszédében azt mondta, reméli, hogy az Eurovízió teljesíteni tudja hitvallását, és továbbra is ki tud állni a béke és a minden embert megillető méltóság elvei mellett. Az énekes ünneplés közben leejtette a győztesnek járó kristálymikrofont, ami eltört, és elmondása szerint még a hüvelykujját is sikerült eltörnie.

A versenyen fellépő művészek közül többen is kiálltak a béke és az emberi méltóság mellett. Az írországi Bambie Thug a 'Doomsday Blue' című dal előadása végén azt kiáltotta, hogy „a szeretet győzni fog a gyűlölet felett”, míg a portugál Iolanda azt mondta: „A béke győzni fog”.

A verseny drámáját fokozta, hogy a holland Joost Kleint kizárták a döntő előtt, miután azzal vádolták, hogy megfenyegette a stáb egyik női tagját. Az incidens miatt feljelentették a rendőrségen, Hollandia pedig aránytalannak nevezte a döntést. A végső győzelemre is esélyesnek tartott Klein már a péntek este tartott főpróbán sem léphetett színpadra, mert a délután folyamán felfüggesztették egy színfalak mögött történt incidens miatt. Pletykák szerint Klein részben azért zárhatták ki, mert felszólalt Izrael indulása ellen, de ez a spekuláció szintjén maradt, hivatalosan senki nem erősített meg hasonlót.

Magyarország ahogy az elmúlt években, úgy idén sem delegált énekeseket a dalversenyre.

SVÁJC A MOSTANI GYŐZELMÉVEL HARMADSZORRA DIADALMASKODOTT AZ EUROVÍZIÓN. Először 1956-ban nyertek a fesztiválon, a második győzelmet pedig 1988-ban, Celine Dionnak köszönhetően szerezték meg. A korábbi győztesek közül többen is felléptek a döntőben egy-egy dallal: szerepelt Carola (az 1992-es győztes), Charlotte Perelli (1999), valamint Conchita Wurst (2014) is. Sokan örültek volna egy ABBA-fellépésnek is, de a legendás svéd együttes végül csak egy előre rögzített üzenettel tisztelte meg a döntőt.

A döntő előtt, még napközben a svéd rendőrség a Malmö Arénában kisebb csetepatéba keveredett palesztinpárti tüntetőkkel is, akik közül több százan gyűltek össze a helyszínen. Köztük volt Greta Thunberg klímaaktivista is – aki most a békésebb tüntetők közé tartozott, nem volt összetűzése a rendőrökkel. Az Euronews összegzése szerint a szombati döntővel az Euróvízió történetének „leginkább megosztó” versenye zárult le.