Tudatosan hazudott egy korábbi interjúban arról, hogy évekkel ezelőtt kikérte a nagyapjáról, Gyimes Károlyról készült állambiztonsági dokumentumokat – közölte Bayer Zsolt az Index kérdésére válaszolva.
– egyebek mellett ezzel indokolta Bayer Zsolt, hogy miért állította azt 2016-ban, hogy kikérte nagyapja, Gyimes Károly ügynökaktáit az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából.
– fogalmazott most a Magyar Nemzet és a HírTV munkatársa.
Mint arról a frisshirek.hu is beszámolt, Ungváry Krisztián történész egy hete publikált egy hosszú cikket és egy videót arról, hogy Bayer korábbi állításaival ellentétben Gyimes Károly már a II. világháború előtt aktív tagja és szervezője volt a nyilas pártnak Kiskőrösön, a holokauszt idején gettóorvosként hüvelyi motozásra tanította be a kiskőrösi gettó személyzetét, majd a háború után önként jelentkezett az ÁVH-nál, és besúgónak állt.
Ungváry cikke után Bayer már magyarázkodott egy kört a Magyar Nemzetben, azt írta, iszonyodik nagyapjától, és „tévedés, hogy kikérte volna az iratokat”. Az Indexnek viszont már nem azt mondta a fideszes publicista, hogy tévesen jelent meg, hogy kikérte volna az iratokat, hanem elismerte, hogy hazudott.
Fotó: MTI