A csütörtök éjjel megjelent Magyar Közlönyben egy gyógyszergyártóknak (de végső soron minden gyógyszerfogyasztónak) fájdalmas kormányrendelet olvasható – írja a 24.hu.

A lap szerint eredetileg arról volt szó, hogy 2024-re kivezetik az extraprofitadóknak nevezett különadókat. Ez nem történt meg, tavaly júniusban már tudni lehetett, hogy maradnak, igaz, csökkentett módon. Így a gyógyszergyártóknak a nettó árbevételük után 2024 januárjától 50 milliárd forintig 0,5 százalék, 50-150 milliárd forint között 1,5 százalék, fölötte pedig 4 százalék különadót kell fizetniük a korábbi 1, 3 és 8 százalék felett.

A különadó mellé pedig a most megjelent kormányrendelet bevezeti számukra az extraprofitadót is, visszamenőleges, január 1-jei hatállyal. Ennek mértéke, ugyanazon sávok szerint 0,5 százalék, 4 százalék és 7 százalék lesz.

Indoklást a kormányrendelet nem tartalmaz, vélhetően kellenek a pluszbevételek a költségvetésbe az elszálló deficit megfékezése miatt.

Fotó: Pixabay