A hírről a Népszava számolt be, piaci forrásokra hivatkozva.

Mint emlékeztettek, a Mol tavaly év végén jelentette be, hogy az üzemanyagok jövedéki adójának újévtől hatályos, bruttó 41 forintos emeléséből, saját költségére csak 20 forintot érvényesít. A fennmaradó, 21 forintot pedig két héttel később, január 15-ével, azaz hétfővel építi kiskereskedelmi tarifáiba.

A közel félezer töltőállomásával piacvezető Mol lépéseit a versenytársak, ha kelletlenül is, de lekövették, írja a Népszava. A lap hozzáteszi, hogy az üzemanyagárak egyébként ennél kisebb mértékben emelkedtek, mivel a piaci alapú nagykereskedelmi árak az újév óta a benzin esetében 3, a gázolajnál pedig 12 forinttal csökkentek.

Fotó: Wikipédia