Novemberben újabb jelentős megbízást kapott a nyíltan a Fidesszel szimpatizáló Balásy Gyula két cégén keresztül, ami idén már a negyedik milliárdos értékű plakátkampányos munkája a Miniszterelnöki Kabinetirodától – írja az rtl.hu.

A portál szerint a Lounge Design Kft. és a New Land Media Kft. képviseletében Balásy november 10-én szerződött a Miniszterelnöki Kabinetirodával. A szerződés még aznap hatályba is lépett, és egészen a bruttó 2 milliárd 865 millió forintos keret kimerüléséig, de legkésőbb december 31-éig érvényes.

Balásy cégeivel legutóbb júliusban kötöttek szerződést „az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok” ellátásáról, akkor csaknem bruttó 10 milliárd forintos keretösszeggel. A novemberi megbízás már sorban 41. a kormányközeli üzletember és az állam között. A pénz forrása a 2023-as költségvetés, azon belül is a Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezetének „Kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatok” előirányzata.
A novemberi aláírási dátum azt jelenti, hogy ez a megbízás már a negyedik negyedévre szól, tehát nincs benne a Media1.hu harmadik negyedévre vonatkozó összesítésben, amely szerint a Nemzeti Kommunikációs Hivatal abban az időszakban 15 milliárd 495 millió forint értékben kötött kommunikációs szerződéseket az állami cégek, intézmények és minisztériumok megbízásából. Ebből az is kiderült, hogy mind a 39 szerződést Balásy Gyula cégei, a New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. kapták, és ebben benne van a júliusi, „plakátkampányos” megbízás is. Az rtl.hu emlékeztetett, bár a novemberi idén már a negyedik ilyen megbízás, egyáltalán nem biztos, hogy nem lesz már több ebben az évben, tavaly ugyanis december 15-én is kötöttek egy ilyen keretszerződést. Annyi azonban biztos, hogy Balásy cégeivel idén március 23-án nettó 7 milliárd 874 millió forintos, május 25-én nettó 3 milliárd 149 millió 606 ezer forintos, júliusban nettó 7 milliárd 840 millió forintos, a jelenlegi megbízásban pedig nettó nettó 2 milliárd 256 millió forintos kerettel szerződtek.

Minden megbízásnál 30 százalékos opciós részt hagytak arra az esetre, ha ezeket is teljesen kimeríti a Kabinetiroda. Idén csak a „plakátkampányos” megbízások összege nettó 21,7 (bruttó 27,56 milliárd) forint lehet.

Fotó: Facebook