Meshaal, aki 2004 és 2017 között a Hamasz főnöke is volt, azt mondta: „ez a pillanat a dzsihád alkalmazására”.

Valószínűsíthető, hogy ezzel hozható összefüggésbe, hogy az izraeli külügyminisztérium szerint pénteken megtámadták az izraeli nagykövetség egyik munkatársát Pekingben, írta meg a New York Post. A támadás nem az izraeli nagykövetségen történt, indítékát még vizsgálják – közölte a minisztérium. Az ismeretlen alkalmazottat stabil állapotban szállították a helyi kórházba. Pénteken egyébként az izraeli külügyminisztérium „mélységes csalódottságának” adott hangot, amiért Kína nem ítélte el a Hamász terrorcsoport támadását. Eközben New York városában is érezhető a feszültség. A Hamász volt főnöke által szorgalmazott globális „dzsihád nap” miatt néhány zsidó szülő félt gyerekeiket elengedni az iskolába. Pénteken teljes készültségben lesz a város rendőrsége.

Rebecca Weiner, a NYPD Hírszerzési és Terrorelhárítási Iroda helyettese, a zsidó közösség vezetőivel tartott csütörtöki találkozóján hangsúlyozta, hogy egyelőre nincs hiteles vagy konkrét fenyegetés a városra nézve.

„Még nem látunk olyan fenyegetést, amely erőszakra utalna New York Cityben, bár nyilvánvalóan tisztában vagyunk vele, hogy ez bármikor megváltozhat.” 

A rendőrség azt tanácsolta a vallási központoknak, hogy korlátozzák az épületekbe való bejutást, ügyeljenek arra, hogy az ajtók mindig zárva legyenek, ellenőrizzék, hogy a biztonsági kamerák és a riasztók megfelelően működnek-e, szűrjenek át minden beérkező küldeményt. A BRFK úgy reagált a hírekre, hogy „a rendőrség a szükséges intézkedéseket megtette”, írta meg a szeretlekmagyarorszag.hu

Fotó: AFP, Wikipédia