A csütörtökön közzétett eredmények szerint a Mont Blanc új hivatalos magassága 4805,59 méter. A korábbi, két évvel ezelőtti leolvasás 4807,81 méteren rögzítette a csúcsot, ami viszont csaknem egy méterrel volt alacsonyabb a 2017-es mérésnél.

A 2023-as évet „némileg kivételes évnek” minősítve, az egyik érintett felmérő, Denis Borel a francia TF1 csatornának elmondta, hogy a hegy

3500 köbméter jeget és havat veszített a 2021-ben mért mennyiséghez képest.

Borel szerint a veszteség

elég jelentős a korábbi korszakok méréseihez képest.

Klíma- és glaciológiai szakértők óva intettek attól, hogy a Mont Blanc csúcsának zsugorodását az Alpok gleccserei borítójának elvesztésével hozzák összefüggésbe.

Még, ha azt látjuk is, hogy enyhe csökkenő tendenciát mutat – 2001 óta 15-20 cm-rel – a Mont Blanc havas csúcsán, a klimatológusok és a glaciológusok azt mondják, hogy körülbelül 50 év mérésre van szükség ahhoz, hogy következtetéseket vonjunk le a lehetséges globális felmelegedés következményeiről ezen a 4800 méteres magasságban

– mondta a kutató.

A jégtakaró Európa csúcsán a széltől és a csapadéktól függően mindig is változó volt.

Tekintettel arra, hogy a Mont Blanc csúcsának éghajlati viszonyai meglehtősen sarkosak, így nem foghatjuk a változást azonnal a globális éghajlati változásra. 

Főleg a szél és a hó fogja befolyásolni a csúcs magasságát. Minden attól függ, hogy a szél el fogja-e távolítani a havat, vagy sem

– mondták, hozzátéve, hogy a Mont Blanc csúcskupolája inkább egy „dűnekomplexum”-hoz hasonlít, amelyben az erős téli szél lehúzza a havat a csúcsról.

A 2,22 méteres csökkenés hátterében a nyári csapadékmennyiség csökkenése állhat – mondta Jean des Garets, a délkelet-franciaországi Haute-Savoie megye főgeometrája .

„A Mont Blanc jóval magasabb lehet két év múlva”

– tette hozzá a következő méréskor.

A hegy sziklás csúcsa 4792 méter tengerszint feletti magasságban van, de vastag jég- és hótakarója széltől és időjárástól függően évről évre változik.

A kutatók 2001 óta kétévente mérik, remélve, hogy információkat gyűjtenek az éghajlatváltozás Alpokra gyakorolt hatásáról.

Az adatokat a jövő generációi számára gyűjtjük, nem azért vagyunk itt, hogy értelmezzük őket, ezt a tudósokra bízzuk

– mondták.

A mérési kampányok után már is sokat tanultunk: tudjuk, hogy a csúcs állandó mozgásban van, mind magasságban közel 5 méteres ingadozásokkal, mind szélességében.”

A globális felmelegedés hatása jól dokumentálható az Alpokban. Gleccserei az elmúlt években térfogatuk egyharmadát veszítették el.