Spontán pilótasztrájk okozott káoszt a bukaresti reptéren

Több mint húsz Bukarestből induló, illetve oda érkező járatot törölt hétfőn a román Tarom állami légitársaság, mivel a személyzet legalább egy tagja beteget jelentett minden érintett járatnál.

A légitársaság tájékoztatása szerint nem indultak el a kairói, bejrúti, ammáni, jászvásári, nagyváradi, isztambuli, budapesti, frankfurti, amszterdami és párizsi járatok, és emiatt a visszatérő járatokat is törölniük kellett. Az utasok százai éjszakáztak a bukaresti nemzetközi repülőtér várótermeiben, a Tarom pedig azt ígérte, hogy mielőbb kapcsolatba lép a károsultakkal, hogy átütemezést, alternatív utazási lehetőséget vagy a jegyár visszatérítését ajánlja fel nekik.

Cezar Osiceanu pilóta a G4Media.ro hírportálnak nyilatkozva elmondta, hogy a Tarom pilótáinak és másodpilótáinak bére 2007 óta nem emelkedett, és jelenleg havi 4500 eurót keresnek, szemben a magánlégitársaságoknál alkalmazott 10 ezer eurós bérrel. A portál szerint a NATO-csúcsra Washingtonba tartó román küldöttség is érintett volt a sztrájkban, mivel nem tudtak elindulni a párizsi átszállással tervezett útjukon.

A pilóták egészségügyi okokra hivatkozva vettek ki szabadnapot, amit egy törvényi előírás tesz lehetővé. A Tarom közel 30 pilótája jelentett beteget egyszerre, ami a bujtatott sztrájkot eredményezte.

Az Agerpres hírügynökség információi szerint a Tarom, amely 1954-ben alakult és a bukaresti közlekedési minisztériumhoz tartozik, 18 repülőgépes flottával rendelkezik és 70 úticél felé üzemeltet járatokat. Az Európai Bizottság nemrégiben 95 millió eurós állami támogatást hagyott jóvá a légitársaság átszervezésére, amely 2007 óta veszteséges és a tavalyi évben 2,3 millió utassal Románia harmadik legnagyobb forgalmú légitársasága volt.