Lángokban áll Párizs a francia választás után

Heves összecsapások törtek ki a rendőrség és a tüntetők között a francia választások második fordulóját követően.

Az Új Népfront, egy baloldali és zöld pártokból álló választási szövetség, a legtöbb mandátumot szerezte meg a francia választásokon. Ezt követően több francia városban is zavargások kezdődtek.

Párizsban, a Place de la République-ban körülbelül 8000 ember gyűlt össze, ahol a rendőrség és a tüntetők között heves összecsapásokra került sor. Egy videó tanúsága szerint a tüntetők bicikliket gyújtottak fel az utca közepén, és tárgyakkal dobálták meg a rendőröket. Este tíz óra előtt összecsapások törtek ki a rendőrök és maszkot viselő személyek között.

A rendőrség válaszként könnygázt és füstgránátokat vetett be, és a helyi újságírók beszámolói szerint több tüntetőt is őrizetbe vettek. A zavargások nem csak Párizsra korlátozódtak, Nantes-ban, Lyonban és Marseille-ben is tüntetések zajlottak, ahol a rendőrség szintén könnygázt vetett be a tüntetők ellen.

A választási eredmények fényében Jean-Luc Mélenchon, a radikális baloldali Engedetlen Franciaország vezetője győzelmüket hirdette ki, és arra szólította fel Emmanuel Macront, hogy ismerje el vereségét és hívja fel az Új Népfrontot a kormányzásra. Macron elnök azonban jelezte, hogy megvárja az új nemzetgyűlés összetételének kialakulását, mielőtt döntést hozna a miniszterelnök kinevezéséről.

Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés vezetője, aki a választásokon csak a harmadik helyre szorult, vasárnap este azt nyilatkozta, hogy pártja a legerősebb politikai erővé vált, és a győzelmük csak elhalasztódott, miközben pártja képviselőinek számát megduplázta.

A részvételi arány 66,63 százalék volt, ami 1997 óta a legmagasabb a választás második fordulójában.

Gabriel Attal miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy hétfőn reggel benyújtja lemondását, de hozzátette, hogy addig marad posztján, ameddig a kötelesség megkívánja. Emmanuel Macron köztársasági elnök hétfőn úgy döntött, hogy a lemondást nem fogadja el, és Attalnak az ország stabilitása érdekében továbbra is a helyén kell maradnia. Attalnak kedd este egy washingtoni NATO-találkozóra kell elrepülnie, így egyelőre kérdéses a leváltása. Attal a lemondását követően azt mondta: „Ma este a szélsőségeknek nincs abszolút többsége, eltökéltségünknek és értékeinknek köszönhetően. Nekünk (centristáknak) háromszor több képviselőnk van, mint amennyit a kampány elején jósoltak.”

A BBC szerint Franciaország a politikai instabilitás olyan időszakába lépett, amelyből nincs egyértelmű kiút. Az új nemzetgyűlés tíz nap múlva ül majd össze, azonban július 26-án kezdődik a párizsi olimpia. A választásról mindent elmond, hogy a Libération nevű baloldali lap úgy foglalta össze a vasárnap éjszakát: "Ez őrület.".

Donald Tusk, Lengyelország miniszterelnöke a választási eredményekre reagálva elmondta, hogy „Párizsban lelkesedés, Moszkvában csalódás, Kijevben megkönnyebbülés. Varsóban elég ahhoz, hogy boldogok legyünk”. Édouard Philippe korábbi francia miniszterelnök és a Horizons centrista párt vezetője szerint a pártoknak hallgatniuk kell az ország véleményére, és szembe kell nézniük a világgal és a valósággal. Paolo Gentiloni, az Európai Bizottság gazdasági biztosa az eredményekre reagálva így fogalmazott: „Éljen a köztársaság!”. Elemzők arra figyelmeztettek, hogy a választások az eurózóna második legnagyobb gazdaságában a politika elhúzódó megbénult időszakához vezethetnek, miközben Franciaország az olimpia megrendezésére készül, és Európa továbbra is az ukrajnai háborúval küzd.

A német kancellár, Olaf Scholz megkönnyebbülését fejezte ki a francia választások eredménye miatt, hangsúlyozva, hogy a következő feladat a konstruktív kormányalakítás lesz Párizsban, egy olyan kormányé, ami egy erős Európai Unióban érdekelt.