Lőszerautomaták jelentek meg amerikai szupermarketekben

Az Egyesült Államok több államában is megjelentek olyan automaták, melyekből lőszert lehet vásárolni, csupán egy életkor-ellenőrzésen kell átesni, amelyben mesterséges intelligencia segítségét is igénybe veszik.

Az Egyesült Államokban már nem csak csokoládét és üdítőt, hanem lőszereket is lehet vásárolni automatákból, amelyeket egyes szupermarketekben helyeztek el. Az American Rounds által gyártott automatákban arcfelismerő és mesterséges intelligencia alapú technológia segítségével ellenőrzik a vásárlók életkorát.

A Gizmodo cikkéből kiderül, hogy a lőszervásárlás az Egyesült Államokban meglehetősen egyszerű folyamat, hiszen a szövetségi törvények szerint már 18 éves kortól lehet hosszú csöves puskákhoz, míg 21 éves kortól kézifegyverekhez való töltényeket vásárolni.

Az American Rounds által kifejlesztett személyazonosság-ellenőrző rendszer elvileg képes megállapítani, hogy a vásárló megfelelő korú-e a lőszer megvásárlásához. Ebben a folyamatban a mesterséges intelligencia is részt vesz.

A Cleveland.com beszámolója szerint az új automaták már több helyszínen is elérhetők Oklahoma és Alabama államokban. Ugyanakkor Tuscaloosa városában egy automatát már eltávolítottak, miután a városi tanács ülésén kétségbe vonták a gép jogszerűségét.

(Cikkünk nyitóképe illusztráció.)

a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.