Andrew Tate az EU területén maradhat, de nem hagyhatja el azt

Andrew Tate, akit emberkereskedelem és nemi erőszak vádjával vádolnak, elhagyhatja Romániát, de köteles az Európai Unió területén belül maradni a perének kezdetéig. A CNN szerint a bukaresti bíróság pénteki döntése értelmében Tate, testvére Tristan és két további vádlott szabadon mozoghat az EU-n belül a tárgyalásukig.

A Tate testvérek szóvivője a bírósági ítéletet "jelentős győzelemnek és nagy előrelépésnek" minősítette, kiemelve ügyfelei "példás magatartását és segítőkészségét", valamint azt, hogy a fivérek elkötelezettek "nevük tisztára mosásában".

Andrew Tate maga egy videóban "szemfényvesztésnek" nevezte az ellene folyó eljárást, és a bírósági döntés után arról beszélt, hogy melyik luxusautóját vigye Olaszországba, Franciaországba vagy más európai helyszínre, majd egy világ körüli turné lehetőségét is felvetette, mintha megfeledkezett volna a bírósági döntés földrajzi korlátjairól.

Andrew Tate-et és testvérét, Tristant 2022 decemberében tartóztatták le, többek között hat nő szexuális kizsákmányolásával, emberkereskedelemmel és szervezett bűnözői csoport létrehozásával vádolják őket. Tate a közelmúltban gyakran dicsérte Magyarországot és Orbán Viktor kormányzását, amire egy másik Orbán, Balázs is pozitívan reagált.