Új lapátokkal díszelgő Moulin Rouge

Párizs ikonikus szórakozóhelye, a Moulin Rouge új szélmalom-lapátokat kapott, melyeket nagy érdeklődés mellett, kánkán-táncosok előadásával avattak fel.

Százak gyűltek össze, hogy szemtanúi legyenek a Moulin Rouge újraéledésének, amikor is a híres kabaré épületét ékesítő szélmalom négy új lapátját ünnepélyesen felavatták. Jean Victor Clerico, a Moulin Rouge vezérigazgatója szerint a lapátok nélkül Párizsban egy tátongó üresség keletkezett, ami egyszerűen csak szomorú volt.

A felújítás célja, hogy a július 26-án kezdődő olimpiai játékokra teljes pompájában várja az épület az eseményeket, különösen mivel július 15-én az olimpiai láng is elhalad majd a Moulin Rouge előtt. A szélmalom lapátjai és a homlokzat feliratának három első betűje április 25-re virradóra sérült meg, de szerencsére az eset során senki sem sérült meg.

A felavatásról a közösségi médiában több videót is megosztottak, amelyeken látszódik, hogy a Moulin Rouge ismét régi pompájában várja a látogatókat.

A Moulin Rouge, mely 1889-ben nyitotta meg kapuit – ugyanabban az évben, mint az Eiffel-torony –, a kánkán-táncosairól vált világhírűvé. A revüszínház naponta kétszer tart előadást, évente körülbelül 600 ezer látogatót vonzva. Idén október 6-án ünnepli majd fennállásának 135. évfordulóját.