Justin Timberlake viccelődik letartóztatása után

Justin Timberlake nem veszítette el humorérzékét, és már viccelődik a közelmúltbeli letartóztatásán, amely ittas vezetés miatt történt.

A popikon a bostoni koncertjén viccelt a közlekedéssel kapcsolatban, ami a rajongók körében is jól fogadtatott. Timberlake-et nemrég, június 18-án hajnalban állították félre Sag Harborban, mert egy stoptáblánál nem állt meg és a másik sávba sodródott. Az énekes első reakciója a rendőri intézkedésre az volt, hogy ez a turnéját fogja tönkretenni. A BBC szerint az igazoltatáskor erős alkoholszag áradt Timberlake leheletéből, és a szonda is megerősítette, hogy ivott. A Suffolk megyei ügyészség tájékoztatása szerint vádat emeltek ellene, de óvadék nélkül szabadlábra helyezték, és július 26-án virtuálisan kell megjelennie a bíróságon.

A chicagói koncertjén Timberlake a letartóztatásra utalva megjegyezte, hogy ez egy kemény hét volt számára. A rajongók azonban úgy tűnik, nem veszik túl komolyan az esetet, a Guardian szerint inkább viccet csinálnak belőle. Egy rajongó a New York-i Madison Square Gardenben tartott koncerten például egy „I'm bringing tipsy back” feliratú pólót viselt, amely Timberlake egyik klasszikus dalának, a „SexyBack”-nek a refrénjére utal, és az énekes rendőrségi fotójával volt ellátva. A koncerten jelen volt Timberlake felesége, Jessica Biel is, aki a VIP-részlegben koktélozott, valamint Martin Scorsese Oscar-díjas rendező is.

Timberlake nem csak a letartóztatása miatt került a hírekbe, hanem mert exe, Britney Spears a tavaly ősszel megjelent memoárjában őt hibáztatta abortusza miatt. Az énekes azonban nem kívánt bocsánatot kérni.

A világsztár, aki az NSYNC fiúbandával vált ismertté, 2002 óta szólókarrierjét építi. Jelenleg a „The Forget Tomorrow” című világkörüli turnéján vesz részt, amely az „Everything I Thought It Was” című hatodik stúdióalbumát népszerűsíti. Az album utolsó számához még az NSYNC is újra összeállt, bár az eredmény nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.