Szobrot rongáltak meg a linzi székesegyházban

Alig több mint két hétig állt volna a linzi székesegyházban egy Szűz Máriát ábrázoló szobor, de már három nap után ismeretlen tettes lefejezte. Az eset az ausztriai Linz városában történt, ahol a neogótikus Mariendom székesegyház idén ünnepli felszentelésének századik évfordulóját. Az ünnepségsorozat részeként többek között kortárs műtárgyakat is bemutatnak a templomban.

Az ünnepi események keretében került sor a DonnaStage elnevezésű sorozatra, amely a női szerepeket, családképeket és a nemek egyenlőségét helyezi előtérbe. Az eseménysorozat részeként került kiállításra Esther Strauss művésznő meghökkentő alkotása, amely Szűz Máriát szülés közben ábrázolja.

A szobor, amelyet a világ legnagyobb betleheme mellett helyeztek el, a születés témáját egy eddig nem látott módon közelítette meg. Strauss szerint Mária az a nő, akiről a legtöbb festmény és szobor készült, de a születést ábrázoló műalkotások szinte teljesen hiányoznak.

A tervek szerint a szobor július 16-ig maradt volna a székesegyházban, azonban hétfő reggelre valaki lefűrészelte a műalkotás fejét. Az eset kapcsán a rendőrség nyomozást indított, és jelenleg is keresik az elkövetőt.

Az egyházmegye oktatási, művészeti és kulturális püspökhelyettese, Johann Hintermaier elismerte, hogy az installáció vitákat válthat ki, és sajnálja, ha valakinek megsértették a vallási elveit. Ugyanakkor határozottan elítélte az erőszakos cselekedetet és a művészeti szabadság elleni támadást.

Linz város kulturális tanácsosa, Doris Lang-Mayerhofer is hasonlóan reagált, a rombolást gyáva támadásnak nevezve. Strauss művész is megszólalt az ügyben, hangsúlyozva, hogy a támadás bizonyítja, még mindig vannak, akik megkérdőjelezik a nők testük feletti jogait.

A szobor kihelyezése óta egy online petíció is indult annak eltávolításáért, amelyet a fűrészelés előtti órákban már több mint nyolcezer ember írt alá.